Új hely, új remények

Okééés, akkor elég sokan szerettétek volna, amit köszönök nektek :*

Kész is az új blog, holnap lesz rajta új rész is, ha sikerül :D szerintem a címéből már lehet tudni, melyik lesz az új helyszín ;) Remélem, jó lesz majd a történetem hátteréhez. Annyit elárulok, hogy Louis szemszöge lesz a történet, kivéve az első fejezetet, mert az senkié, csak háttérsztorit ad ;) JAAAAAJ és nem tudtam dönteni, mert Edward és Brad is a szívem közepe, szóval mindketten lesznek... és lesz egy harmadik vendégünk is, fogadjátok majd őket szeretettel!! :D a gonoszokat is :P

Várlak titeket ott is sok szeretettel <3

És az új blog címe;

http://dolcevitalarrystylinson.blogspot.hu/

Beteljesülés (+18)

15. Fejezet

,,Ahogy egy hangskála is csak akkor teljes, ha a földi basszusok s a mennyei "magas" hangok együtt szólnak benne, s a színek is csak akkor, ha az anyag tunya szürkésbarnája, az energiák szenvedélyes vöröse s a szellem bíbora együtt izzik: a szeretet is akkor teljes, ha benne van az Ember teste, lelke, szelleme."

( Müller Péter)

   Nyár volt, Harry nem hagyott el, sőt, mintha még jobban összeragadtunk volna, de nem volt hajlandó nálam aludni sem. Niall-lel sokat zenéltünk, és azzal szórakoztunk, hogy Zaynnek és Liamnek mutogattunk trükköket, egy hónap után már kézen álltak velünk, bár szaltózni még nem tudtak, sőt, fél kézen megáll sem, de már ez is nagydolognak tűnt, és mindannyian borzasztóan örültünk neki. Forró volt az idő, mégis dolgoztam, egyszerűen csak azért, hogy anyának segítsek, néha kisurranhattam, mert valamelyik haverom beállt nekem, ezek a mosdó szünetek, meg hasonlók. Fagylaltot osztottam egyébként egy kis bódéból, semmi puccos, de volt fagyi a közelemben, amiből néha én is lopkodtam kicsit, egy apró rádióból szólt a zene, a parkban voltam, nyár volt, és mindenki végtelenül rendes volt, sokan még borravalót is adtak.

Egyetlen egy árnyoldala volt az egésznek. A parkban nyáron szerelmespárok jártak, és Harry is dolgozott, napközben ritkán tudtuk összeegyeztetni a dolgink, este meg nem aludt nálam és tizenegykor általában elment, egyedül hagyva a sötétben, néha anyával. Viszont mikor itt voltam, nagyon rossz volt, nézhettem a kéz a kézben kis párocskákat, ahogy nagyon örülnek egymásnak, nekem meg a legjobb barátom a fagyi volt. A többiek vagy deszkáztak, néha dolgoztak csak, de őket nem fűtötte annyira ez a vágy, mert nem édességre, vagy cuccokra gyűjtöttek, hanem a továbbtanulások finanszírozására. Értem én, ez lehangoló. keresel, de nincs sehol. Szar. De végig volt egy olyan érzésem, hogy tudják, hogy Harry és én. Elejtett megjegyzések, a pirulásaimnál csak mosolyogtak. Tudták, csak nem mondták ki. És nem is volt baj, jobb volt így.

  

   Átlagos nap volt. Felkeltem, futva reggeliztem, elköszöntem anyától egy puszival, és kirohantam, el egészen Troy boltjáig, ahonnan kitoltam a fagyiskocsit a parkba, a rádiót bekapcsoltam, és elvoltam az árnyékban. Dél körül elkezdett vibrálni a telefonom. Döbbentem kavartam elő, és láttam, hogy Harry az. Azt írta, „ Fordulj meg”. Értetlenül tettem eleget a kérdésnek, de azonnal forró ajkak tapadtak számra. Már ezeknek az érintéséről tudtam, hogy ő az. Mosolyogva fontam a nyakába karom. Megpörgetett. Jó alkalom volt arra, hogy elmondjam neki, amit akartam már egy ideje, de csak a végén.

-         Hazz, mit keresel itt? – Értetlenkedtem, de el nem engedtem volna semmi pénzért. Adott egy fóka puszit.

-         Gondoltam, beköszönök, igazából már mennem is kell, csak nem hagyhattam ki a döbbent képed – Kuncogott és még egyszer megcsókolt jó mélyen. Mohón viszonoztam fürtjeibe túrva. Letett és már futott is volna, mikor elkaptam csuklóját.

-         Hazza aludj ma nálam – Kérdeztem mosolyogva. De ő nevetve fejet rázott.

-         Nem lehet tudod, hogy akkor…- Kicsit megszorítottam kezét kezemben tovább mosolyogva és megismételtem.

-         Aludj nálam ma – Nyomatékosítottam, mire kikerekedtek szikrázó zöld szemei és lassan bólintott.

-         Oké BooBear, átmegyek kilencre – Elengedtem, ő még egy ideig mélységes döbbenettel nézett rám, majd megpördült és először sétált, aztán mikor felébredt, futni kezdett. Igen, ma… ma.

A nap hátralévő részét idiótán mosolyogva sikerült töltenem, mert csak Harryn járt az eszem, az észveszejtő mosolyán, megjelenésén, és azon, hogy ma az övé leszek teljesen és ő az enyém. Mert végre ennek kell jönnie, és én akarom. ő nem siettette, nem erőltette, de én már akarom. És el fog jönni. Mikor lejárt a műszakom, visszatoltam a kocsit, megkaptam a fizetésem, és hazamentem. Anya már nem volt otthon, így enyém volt az egész ház. Lezuhanyoztam, hajat mostam, mindenem rendbe hoztam, amit csak lehetett. Nem tudtam, mit vegyek fel, halálosan komolyan, álltam a szekrényem előtt, és fogalmam sem volt, mit tegyek. Aztán kínomban kihúztam egy szürke tréningalsót és egy fehér-piros csíkos felsőt. Komolyan nem tudtam, mit csináljak, hogy várjam, mi legyen. Ha kilencre jön, nem nálam vacsorázik, gondoltam és ettem egy szendvicset, kerülve a hagymát, de azért utána fogat mostam kétszer is. Rájöttem, hogy túl görcsösen állok hozzá a dolgokhoz. Talán mert ő a legelső, és kicsit féltem, hogy mi lesz, ha elszúrok valamit, ha nem leszek elég jó, vagy elszúrok valamit, esetleg… útközben közbejön valami, vagy nem is akar velem lenni. Egy szó, mint száz, mire eljött az este kilenc, én már azt se tudtam, fiú vagyok-e vagy lány, és mindenre rendesen ráizgultam.

  Pont kilenckor csengetett. Nagyon tipikus, lecsúsztam seggen pár lépcsőfokot mikor megbotlottam. Hamar felpattantam és kinyitottam. Harry mosolyogva állt kint, nyolc szál vörös rózsával. Egyszer elmondtam neki, hogy a nyolc a kedvenc számom, mert nyolc hangból áll, hogy szeretlek. Hát emlékezett, és piros szalaggal voltak átkötve. A piros a kedvenc színem.

-         Virágot a virágnak – Mondta mosolyogva és felém nyújtotta. Halkan kuncogva vettem el, és elálltam az ajtóból, hogy be tudjon jönni. Bezártam utána kulcsra.

-         Köszönöm, nagyon rendes vagy, vízbe is teszem – Motyogtam és elmentem velük a konyhába, ahol egy vázába raktam őket és vizet eresztettem rájuk. Utána azt mondtam, megmutatom neki a szobámat és felvittem. Elmerültünk a beszélgetésben annyira, hogy el is felejtettem, mire készültünk, nem voltam feszült, sőt. Nevettünk, egy órát elvoltunk. Kiment mosdóba, és éreztem, hogy itt az idő. Visszatért az izgalmam, zavartan csavargattam felsőm alját, hihetetlenül izgultam, nagyon komolyan vettem ezt, ami kettőnk közt van, és szerettem volna, hogy jó legyen.  Mikor kilépett a fürdőmből, az ágyam mellett álltam teljesen zavarban. Szinte azonnal leesett neki, mert mosolyogva közelebb lépett. Egyszerű mozdulatot tett; kinyújtotta a kezét. Értettem az alatta meglapuló kérdést, és kicsit remegve ugyan, de elfogadtam. Megfogtam az ujjait, melyek forróak voltak az enyémekhez képest. Közelebb vont. Egy ideig csak nézett, kisöpört pár fürtöt szememből, én pedig emelkedő-süllyedő mellkasát néztem. Állam alá nyúlva fordította fejem maga felé, és csókolt meg lágyan.

-         Szeretlek, Louis… és vigyázok rád, nem kell aggódnod – Súgta ajkaim közé, elhúzta kezem felsőmtől, ami még mindig azt piszkálta.

-         De én még… - próbáltam magyarázni, de mosolyogva szavamba vágott

-         Tudom, de én megóvlak. Csak mondd, akarod? – Kérdezte, mire bólogattam. Elhajolt.

-         Igen, Hazz, akarlak – Biztosítottam. Ekkor lehúzta a felsőm, át fejem felett. Nem ellenkeztem, az anyag a földre került. Cserébe én is azonnal átrántottam a fején, amire kuncogott. Keze csípőmtől megindult felfelé, hátamat simogatta, majd oldalamat. Közben lágyan csókolt, lépett egyet felém, én meg hátráltam. Elfektetett az ágyamon, fölém magasodott. Kezem tarkójára csúszott, miközben ő nyakamat csókolta végig. Jóleső sóhaj szakadt ki ajkaim közül, imádtam, ha a nyakamat kényeztetik. Néhol kicsit megszívta az ütőérnél, amitől nyögtem, majd lejjebb haladt, mellkasomat is elhintette csókokkal, én pedig a Mennyben éreztem magam. Lehúzta a tréning nadrágom és az alsómat is, teljesen meztelenül feküdtem alatta, és mélyen elvörösödtem. Felegyenesedett és minden kis, apró részem végignézte.

-         Gyönyörű vagy Louis – Arcom elé akartam kapni kezeim, de elkapta őket, és fejem felett tartotta, míg csókolt. Keze oldalamat kényeztette, majd lejjebb csúszott. Mikor megéreztem magamon felnyögtem, és ő élvezettel nézte. Lassan kezdett kényeztetni, közben nyakamat szívta, lassan, de elengedte kezeim, így egyikkel vállába kapaszkodhattam, másikkal fürtjeibe túrtam. Meghúztam őket, mire felnézett, és szinte a fejemből olvasva ki, mit akarok, ajkaimra tapadt. Simogattam a hátát, néha lejjebb is tévedt kezem, éreztem, hogy neki is kezd kellemetlenné válni a nadrág, így remegő kezekkel bontottam ki cipzárját, a gombokat, és toltam le róla az anyagot, amit ő lerúgott. Megtámaszkodott felettem egy pillanatra.

-         Jó alul? – Kérdezte csendesen, ajkamat ízlelgetve, mire bólintottam. Közel voltam a csúcshoz, égett a tűz egész testemben.

-         Jó, csak… érezni akarlak – Bólintott, és újra lehajolt, forróbban csókolt meg, miközben félig belém csúszott. Bent ragadt a levegőm, nagyon fájt, megremegtem alatta. Várt egy kicsit, és még beljebb nyomta magát. Forró könnyek rohantak végig arcomon, hátán karmoltam végig, ő viszont nem a fájdalomtól nyögött, kicsit rám roskadt, nagyon élvezte. Feljebb tolta magát, és lecsókolta puhán könnyeimet.

-         Nincs baj… csak csináld – Suttogtam, mire lassan kezdett mozogni. Próbáltam nem ordítani a fájdalomtól, hanem az ő hangjaira figyelni. Lassan ellazítottam magam alatta. Kis idő múlva az élvezet kezdte átvenni az uralmat a testem felett. átöleltem lábaimmal csípőjét, hogy mélyebben lehessen, ő pedig gyorsított, nyakamat csókolta, ajkaimat, szerelmes csókokban forrtunk össze, kezével combomat, oldalamat simogatta, és olyanokat suttogott a fülembe, minthogy szeretlek mindennél jobban. Teljesen a Mennyben éreztem magam, végre együtt lehettünk, éreztem szíve dobbanásait, szeretetét. Csak nőtt a forróság, és mikor szétrobbant bennem, csak belé kapaszkodhattam, nyakába rejtettem az arcom. Életem legszebb estéje volt, és aznap velem aludt. Hozzábújtam, szorosan ölelt magához, arcát hajamba fúrta, karja derekamnál tartott magánál. 

_________________________________________________________________________

"Az írás magányos tevékenység. Az a gyönyörűség szüli, hogy az ember végre beszélhet."

Hát itt a vége az én kis Larry sztorimnak :) Nagyon furcsa volt írni, még soha nem írtam hosszabb történetet, az egyetlen hosszú egy pályázatra készült és 9 oldal volt, az jól sikerült ( vagyis a díjazás alapján, én nem akartam elküldeni >.<) és most megpróbáltam. Az elején voltak kétségeim, de aztán jöttetek és  végig mellettem voltatok, nem kis támogatást kaptam és azt nagyon köszönöm, minden olvasómnak, akik kommenteltek, azoknak duplán ;) Teljesen megdöbbentem, hogy ennyire tetszik nektek és szeretitek :D Öröm volt csinálni, de ugye minden sztorinak egyszer vége lesz, és igazából - ne kövezzetek meg- de ezt csak 8 fejezetesre gondoltam, ez ehhez képest jó hosszúra sikerült o.o 

Mivel láttam rá érdeklődést, ezért elkezdtem gondolkodni egy újabb történeten nemrég, és van is egy ötlet, egy szerelmi háromszög, de LARRY lenne, és a "vendégszereplőt" ti választjátok meg. Vagy Bradley Cooper lenne, vagy Edward Norton ( és nem Cullen !!!!!) 

A kérdés, hogy szeretnétek-e :) megpróbálnám hosszabbra tervezni, egy nagyon forró országban ;)

Szeretnétek? Ha igen, de nem ezzel a történettel, akkor nyugodtan mondjátok meg, és ha van ötlet, természetesen azt is meghallgatom. Csak szeretném, ha ti is benne lennétek, hiszen nektek csinálom, és miattatok nem is olyan magányos tevékenység az írás :D Írjatok és válaszolok, megbeszéljük, de minimum 3!!! ember kell, hogy nekiálljak :) Szóval mondjátok, hogy legyen! :D

xoxo Lora 

A barátok öröme

Az utolsó előtti fejezet :) Rora-nak ajánlva!

Viszont holnap az utolsó fejezettel hozok nektek pár kérdést is, amire kéne válaszolni, mert azok alapján szombaton lesz új valami vagy nem :) meg az is rajtatok áll, milyen új lesz, de ehhez majd  kell válaszolni, szóval ne tűnjetek el, mert ha nem lesztek elegen akkor későőőbb kezdjük és én hamarosan elutazom, szóval nem kéne belefutni :P

14.Fejezet

Már akkor szerettelek mikor nem voltál más csak puszta gondolat 

és a csillagok lüktették az égre képzelt mosolyodat.

  Lassan hajoltam el tőle egy idő után, kimásztam öléből is. Nem tudtam, hogy mondjam meg neki, végül az egyszerűbbnél döntöttem.

-         Harry… fordulj el - Kértem halkan motyogva, égő arccal. Ő értetlenül nézett rám, tök hülyének éreztem magam.

-         Szeretnék átöltözni, úgyhogy lécci fordulj el – Mutattam ujjaimmal a kis köröket, mire kiszakadt belőle a nevetés.

-         Ugyan már, hiszen láttam én már meztelen férfit Lou – Kuncogott. Úgy nézett ki a kanapén, mint valami félisten. Úgy is helyezkedett el, hogy tisztán láttam rajta, tudja mennyire észveszejtő. Mégis próbáltam megemberelni magam.

-         De akkor is… vagy elfordulsz, vagy kimész – Szögeztem le durcásan, de mégis számba haraptam. Nevetgélve terült el a kanapén és fordult a támla felé. Egy ideig néztem, hogy akar-e leskelődni, de nem láttam ilyen bűnös szándékot, így elkezdtem öltözködni. Visszavettem a normális cuccaimat, majd halkan hozzásétáltam és a nyakába csókoltam.

-         Végeztem, hazakísérsz? – Érdeklődtem elpirulva, mire azonnal felült, kezem után nyúlt.

-         Persze, nehogy valaki eltévedt óvodásnak nézzen – Fűzte össze ujjainkat, majd felvette ó is a kabátját, és kéz a kézben sétáltunk végig a sötét utcákon. 

Kicsit féltem is, így közelebb bújtam hozzá, ő meg elengedte a kezem, és helyette a vállam karolta át.

-         Héjj, ne aggódj, senki sem bánthat – Súgta a fülembe és bele is csókolt, mire és elmosolyodtam. Ma se volt otthon anya, és nagyon nem akartam egyedül maradni. Számat rágva néztem az ajtóban Harryre. Bent sötét volt, kint sötét volt. Harry kérdőn nézett rám, kezével a kerítést piszkálta, látta rajtam, hogy mondani akarok valamit, türelmesen kivárta.

-         Uhm… Harry… nem… aludnál ma nálam? – Kérdeztem mélyen elvörösödve. Nem akartam, hogy félreértse. Én nem lefeküdni akarok vele, csak félek egyedül, meg amúgy is, szeretek esténként hozzábújni valakihez, úgy aludni. Tűnődve néztem a Bongyorkát, akinek először leesett az álla, majd feljebb lépett és jól megnézte az arcom, hogy nem szórakozok-e. Egy percig vizsgálgatott, aztán mikor rájött, hogy nem ugratom, arra is rádöbbent, hogy nem Azt akarom tőle. Meleg mosollyal nyomott csókot a homlokomra.

-         Nem, nem bírnám ki, hogy ne másszak rád… halálosan komolyan, nem maradhatok. De ha félsz hívj csak fel – Csókolt meg igazán, jó hosszan, én meg lábujjhegyre álltam, kóstolgattam ajkait, hajába túrtam. Csalódottan néztem utána, mikor elment, de bementem. Csináltam melegszendvicset, és megnéztem a Vasembert, imádtam ezt a filmet. Ő meg Spiderman volt a kedvenc szuperhősöm. De ahogy múlt az idő nem kötötte le a figyelmem, és kezdtem idegeskedni. Hiába voltam hulla fáradt, nem tudtam elaludni, csak meredtem ki a fejemből. 

Így tréningre öltöztem, és átsétáltam Edhez, bekopogtam. Széles mosollyal nyitott ajtót, furán boldognak tűnt.

-         Louis, de jó, hogy jössz, ha nem jöttél volna, én hívtalak volna, komolyan, gyere gyorsan! el akarok mondani valamit! – Rántott be, meg se kérdezte, mit akartam mondani, én viszont kicsit erőltettem, jó lenne tudni, hogy hívjam-e Zaynt vagy Niallt.

-         Ed, rendben, de… ahm… aludhatnék ma nálatok? Félek egyedül otthon, biztos a kimerültség miatt – Húztam el a szám, mire csak legyintett.

-         Persze- persze, de most fontosabb dolgunk van – nem akartam azzal megbántani, hogy nekem most semmi sem fontosabb az alvásnál, mert teljesen hulla fáradt vagyok, így kényszeredetten mosolyogtam.

-         Amúgy csodálatosak voltatok, és gratulálok, hogy felvettek, gondolom, nagy álmod teljesült ezzel, csodás! – Ahogy levettem a cipőm, beljebb húzott a karomnál fogva, esélyt sem adva, hogy válaszoljak valamit. Te jó ég, mi ütött bel?!

-         De ezen a nagy napon az én álmom is teljesült, jaj gyere már! – Rántott fel, mikor megbotlottam egy kisebb sámliban a folyosó közepén, ez mit kereshetett itt? Csak ellenem volt, mi? Ha belopódznék, vagy nem is tudom. Beértünk a nappaliba, ő meg lelökött a kanapéra. Döbbenten néztem fel rá, ahogy levetette magát a fotelba.

-         Mi történt? Komolyan, nagyon fel vagy pörögve haver – Ingattam fejet rosszallóan, de őt nem érdekelte, büszkén dőlt előre.

-         Naná, óriási nap ez az életünkben. Képzeld, Emy terhes lett... mármint hogy eddig is az volt, de most már biztos, ma mondta el. – Mosolyodott el szélesen, a lány pedig éppen le is sétált a lépcsőn, kicsit dudorodó pocakkal. Te szentséges Isten, hát ezért nem láttuk ennyi ideig! Tátogtam, mint egy hal, azt se tudtam, mit kéne mondanom, egyáltalán nem jött ki semmi. Ők meg azonnal meg is ijedtek.

-         Héj… jól vagy? – Kérdezte aggódva barátom, én meg meredten fordultam felé, majd kitört belőlem a nevetés.

-         Persze, hogy ne, sőt, gratulálok, ez csodálatos! – Lelkendeztem megölelve barátom jó erősen, majd Emyt kicsit finomabban. Hirtelen elfutott az irigység a boldogságukra. De hamar le is hűtöttem magam, hiszen én is boldog voltam Harryvel, újra… Eddel koccintottunk, nem ittam sok bort, annyira nem szerettem, de ezt muszáj volt megünnepelnünk. Emy csak almalevet ivott. Ezután természetesen megértettem a szörnyen túlfűtött hangulatát. Egy órán át beszélgettünk, mikor észrevette, mennyire fáradt is vagyok, és maga ajánlotta fel, hogy menjek csak aludni. Hálásan, félig kómában megköszöntem neki és még egyszer gratuláltam mindkettőjüknek. Azt nem tettem hozzá, hogy akkor vegyék fejemet, ha nekem lesz egy gyerekem, és fél hullaként zuhantam az ágyba, magamra rántva a takarót, azonnal elaludtam.

A Szeretet maga

Itt is van kifejezetten Névtelennek, sunnynak és Vickynek ajánlva sok szeretettel. 

Bocsi, romantikus kedvem volt :$ Remélem, azért nem csöpög annyira ^^

Köszönöm a támogatásotok <333

13. Fejezet

Nehéz dolog elfogadni, hogy szükségünk van valakire. Elismerni, hogy egy másik személy létezése a boldogságunk egyik feltétele, hogy nélkülözhetetlen a jelenléte a túléléshez.

( Chris Greenhalgh )

 Beléptem a kis öltözőbe, amiben alig fért el egy apró kanapé, egy szék, kis szekrény és tükör. Harry a kanapén ült a telefonján pötyögve mikor beléptem. Azonnal szikrázó mosolyt villantott rám.

-         Ez hihetetlen, csodálatos volt! – Örvendezett letéve a telefont, de nem állt fel. Gondolkodtam, hogy komolyan mondja-e, de úgy tűnt, nagyon is, és ez jól esett. Mindig is azoknak a véleménye érdekelt a legjobban, akiket szerettem, és mellettem álltak. Bár ő nem állt mellettem, de ez csak eddig volt, szerettem. El se akartam hinni, hogy tényleg itt van, szerettem volna megérinteni, de kicsit tartottam tőle, meg tiszta fekete maszat volt a kezem, meg mindenem.

-         És te álomszép voltál – Tette hozzá, ezzel mélyen elpirítva. Kinyújtotta felém a kezét. Hosszú ideig csak néztem tenyerét, láttam a vonalakat, csuklóját, izmos karja kilátszott a rövid ujjúja alól. Kicsit bátortalanul nyújtottam én is ki a karom, ujjaim előbb forró tenyerét érintették, majd ahogy léptem egy kicsit, feljebb csúsztak, csuklóját, kicsit megnyomtam, éreztem, ahogy dobogott a szíve, majd remegő ujjaim feljebb siklottak selymes bőrén alkarjára, bemélyedt érintésem alatt, kicsit feketés, szürkés csíkokat húztam magam után.

   Óvatosan vettem a levegőt, mintha a legkisebb hangtól is megijedne, és elhúzná a kezét, vagy megtörne a pillanat. Eddig pillantásom mozdulataimat követték, de most felnéztem arcára. Engem nézett halvány mosollyal, zöld szemei számon, orromon állapodtak meg, majd kék íriszembe mélyesztette az övéit, amitől megálltam mozdulat közben, könyék hajlatánál időztek ujjaim, gyorsabban dobogott a szívem. Észre se vettem, hogy ajkamba haraptam egészen addig, míg oda nem kapta tekintetét. Kicsit megriadtam és hátráltam egyet, kezem gyorsan rohant végig alkarján, tenyerén, éppen leesett volna ujjairól, mikor elkapta az enyémeket.

 Rosszul láttam. Én vagyok az ijedős, és Harry úgy néz rám, mintha egy kisállat lennék, aki elfutna a hirtelen mozdulatra. Ezért hagyta, hogy tapogassam, de mikor megijesztett, elkapott. Nem fogott erősen, de elég volt ahhoz, hogy szemébe nézzek és ő elvarázsoljon. Magához láncolt, nem bírtam félrenézni, vagy ellenállni, pedig éreztem, hogy gyengéden közelebb húz, lassan léptem egyet előre, majd még egyet, lábam ütközött a kanapéval, megbillentem volna, de elkapott, karja erősen ölelte át derekam.

Lágyan húzott az ölébe, én meg combjaira ültem lovagló ülésbe, lábaim a kanapén voltak, még mindig a kezét fogtam. Félredöntötte a fejét, mintha gondolkodna valamin, majd felsóhajtott.

-         Nem látlak jól. – Vallotta be, és igaza volt, még mindig eltakart a sötét, fekete festék, aminek a letörlésére még ott szorongattam másik kezemben a nedves rongyot, de képtelen lettem volna most megmozdulni, egy baba voltam az ölében. Amúgy is az voltam hozzá képest. Kisebb, vékonyabb… törékeny voltam mellette. Lenézett a kezemre, majd mosolyogva vissza rám.

-         Nekem adod? – Kérdezte, és finoman ki is húzta görcsösen szorító ujjaim közül. Kezem maga felé fordította, elengedte a másikat. Óvatosan, mintha félne, hogy letörnek, kijjebb simította az ujjaim, hogy lássa jobban a tenyeremet, ami fekete foltos volt. A kendővel elkezdte letörölni őket nagyon gyengéden, teljesen oda koncentrált, telt ajkai elnyíltak, ahogy tisztogatott, minden ujjam külön-külön, majd tiszta kezemen végighúzta ujját a vonalak mentén és döbbenet ült ki az arcára. Értetlenül néztem rá, de ő fel se nézett, csak nagyon gondolkodott, végül megszólalt.

-         Hogy lehet valakinek ilyen apró keze, ilyen vékony ujjakkal? Hogy tudsz így zongorázni egyáltalán? – Értetlenkedett, majd a másikat is ugyanilyen aprólékosan letakarította, közben végig morgott valamiről.

-         Mint egy kisgyereké – Rázta meg fejét, repültek a finom fürtök, engem megmosolyogtatott, de nem örülhettem sokáig, majd hamarosan megdöbbentett. Mikor végzett annak is a letisztításával közelebb emelte magához a kezem, éreztem lélegzetét bőrömön, finom meleg volt, majd gyönyörű ajkait tenyerembe simította és belé csókolt. Hirtelen én is kicsinek éreztem, mert ajkai szinte kitöltötték az egész tenyerem. Nedves, forró csókot hagyott benne, ujjaim remegtek mikor elhajolt. Mosolyogva nézett fel rám, szemei csillogtak, én meg csak megilletődve ültem tovább, nem tudtam semmi se kinyögni. Ez a végtelen figyelmesség és szeretet… alig bírtam befogadni.

  Áttért arcomra, előbb az államat törölte le jó alaposan, minden szögből megnézte, hogy nem maradt-e sehol semmilyen fekete pacni se, majd puszit nyomott rá. Lassacskán az arcomnak is visszaadta hullasápadtságát, minden újra felszabadított területre csókot kaptam, az orromat- számat-szemeim utoljára hagyta. Ekkor felállt, átmosta a rongyot, visszaült, úgy emelt meg csípőmnél, mintha egyszerű plüssből lennék, és ölébe rakott vissza. Először az orromat takarította le, és én szólni se mertem. Mikor csókot nyomott rá felsóhajtottam. Hozzásimította az övét, émelyítően finom illata volt, éreztem melegét, hozzá akartam bújni, de éppen mozdulni se bírtam, el se hittem ezt az egészet.

-          Hogy kapsz te ezen levegőt? – értetlenkedett és orra hegyét végighúzta az enyémen, homlokomtól a csúcsáig, és felgyorsult a légzésem.

-          De komolyan… egy ötéves talán, de… nem értem. Minden olyan kicsi rajtad – Vallotta be réveteg mosollyal, láttam, hogy nem vár választ, így nem is mondtam semmit. Ahogy a szemem felé nyúlt azonnal lehunytam, és ő azokat is lemosta. olyan kellemesen simogatott, hogy teljesen ellazultam. Éreztem forró ajkait szemhéjamon. Az a keze, amelyikben nem a rongy volt, az arcomat tartotta, félig a nyakamnál volt, éreztem, ahogy csuklójánál dobog a szíve, és lüktet az én ütőerem. Ahogy elhajolt kinyitottam kék szemem és arcát fixíroztam, de ő már nem oda nézett. 

A számmal törődött. Ajkaim elnyíltak érintésére. Nagyon óvatos volt, mintha egy erősebb mozdulata fájdalmat okozhatott volna. Szinte felfalt tekintetével, kereste szám pirosát a fekete krém alatt, és öt perc után teljesen letakarította, mert ott is éreztem égő ajkait. Lehunyta a szemét, és én is, automatikusan jött. Csak kóstolgatott, nem kért engedélyt a belépésre, úgy fogta kezei közé az arcom, hogy teljesen elvesztem tenyereiben. Viszonoztam közeledését, nyelvem végigsimított alsó ajkán, nagyon finom volt. Azonnal utána kapott, nyelveink találkoztak, behatolt a számba, de nem zavart, engedtem neki, sőt, lassú, finom érintésekkel, de még válaszoltam is neki. Érzékien csókolt, orra az enyémhez simult, fürtjei homlokomat csiklandozták, nagyon tetszett minden, amit tett, nem mászott rám, csak megízlelt, ahogy én is őt. Mikor elváltak ajkaink kezei derekamra csúsztak és közelebb húzott, húzott egészen addig, míg nem dőltem mellkasának, ekkor fejem vállára hajtottam, arcom nyakába fúrtam. Ott tömör Harry illat volt, és erre szükségem volt. Izmos karja átölelte vékony testem, lágyan simogatott, másik fürtjeimet rendezte, aztán arcát odafúrta.

-          Tökéletes vagy BooBear – Súgta és én megremegtem karjaiban. Honnan tudta a „titkos nevem”? Lehet, Zayn mondta el neki, de nem bántam, Harry használhatja, de csak ő. Felsője aljával babráltam, és kimondtam az első becenevet, ami eszembe jutott.

-          Szeretlek, Haz – Motyogtam, mire erősebben szorított, és csókot nyomott fejem tetejére.

Színház az egész világ

Na mára összeszedtem magam, köszönöm a hozzászólóknak! Nagyon jól estek <3

Ezért nekik hálámból ma két rész lesz, a másikat csak 10-11körül fogom hozni :) 

12. Fejezet 

,,.....Színház az egész világ,

és színész benne minden férfi és nő:

fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár..."

(Shakespeare)

    Másnap teljesen kész voltam, de Niall addig rázott, míg nem voltam hajlandó felkelni.

-         Gyerünk haver, nagyon menni kéne, hoztam neked reggelit, csak gyere már, majd útközben megeszed, csak öltözz hamar, nem kéne lekésnünk a próbát- Nyöszörögve fordultam át a másik oldalamra, mire nemes egyszerűséggel megrántotta a takarót, amin félig rajta feküdtem és leestem a földre.

-         Basszus Niall – Morogtam és felültem, nagy nehezen lezuhanyoztam, a meleg víztől csak még inkább visszaaludtam, de barátom nem hagyta, szinte ő öltöztetett fel, majd lerángatott. Fogalmam nem volt, hogy fogom végigcsinálni a napot félálomban. Odafelé Harryn gondolkodtam. Hogy nem bántam meg, hogy új lehetőséget adtam neki. Talán mert annyira szomjazom a szeretetére, az érintéseire. És az a vicc, hogy ugyan azt mondtam, csak mikor mondom, de igazából akarom, hogy minél előbb újra öleljen engem, és érezzem a közelségét. Nem baj, majd elválik, mi lesz. Egyelőre csak az előadásra kéne koncentrálnom. Lepakoltunk a színházteremben, ami az egész harmadik emelete volt a sulinknak. Először a zenekar próbált, mi meg bemelegítettünk, aztán előadtuk az egészet, ott kritizálták picit, néhány részt újra próbáltunk. Az igazgató kérte, hogy ne nagyon vágjunk fel. Mondta, de nem így gondolta. És mi sem. A külsősöknek meg kell mutatni, hol a helyük, ebben teljesen egyetértettünk. Este szülők, tanulók jönnek, külsősök, és olyanok, akik jövőre akarnak idejárni és a szüleikkel eljönnek megnézni, milyen is a színvonal. Az volt a lényeg, hogy felvágjunk. Úgyhogy volt egy kis plusz trükkünk. Liam megjött, ő keveri a kis műsorunknál a zenét, megnézte, mit fogunk csinálni és pokolian tetszett neki, előre sajnálta nyomorult külsősöket.

   Együtt ebédeltünk, hármasban a büfében, beszélgettünk, játszottunk a kajával. Gondolkodtam, hogy elmondjam-e nekik Harryt, de végül nem tettem meg. Még korai lenne, látom a szemükben, hogy még aggódnak értem, keresik a jeleket a szememben, vagy a tetteimben, de már nem csinálom, már nem vagyok egyedül és ez nagyon megnyugtat, nem parázom, semmi bajom nincs. Talán néha túlságosan elbambulok és fáradékony vagyok, de ennyi. Niallt megkértem, hogy jöjjön el hozzám, szeretnék aludni az előadás előtt, mert fáradt vagyok. Boldog volt, láttam, hogy nagyon örül annak, hogy őt kérem meg, és egyáltalán, hogy végre belátom, hogy segítség kell. Így azonnal rábólintott és hazadeszkáztunk. A kanapén aludtam, míg ő a lábánál játszott valami játékot a tévén. Annak a nézésén aludtam el. Három órát szundítottam, mikor felkeltem sokkal kipihenten ültem fel és visszamentünk.

Átöltöztünk, bemelegítettünk, mindenkit kisminkeltek. A Mozartot adtuk elő musicalben, és én voltam a főszereplő, úgyhogy nagyon izgultam, de Niall-lel meg Liammel elhülyéskedtem a legutolsó pillanatig, így nem volt időm megijedni, már ki is löktek. Nagyon meleg volt a színpadon a sok reflektor miatt, a díszlett mögöttem csodás volt. Hajam kócosra volt beállítva, egy piros kabát volt rajtam a kórhoz illő öltözékkel. Mindig is a színpadra vágytam, táncolni akartam, énekelni, és egy musical mindezt megadta nekem, főleg ez. Tökéletes volt, álmomban sem hittem volna mondjuk, hogy főszerepet kapok, de nagyon boldogan fogadtam, mikor megtudtam. Sajnáltam, hogy anya nem láthatja, hogyan kezd el teljesülni a közös álmunk. De talán apa láthatja fentről, anya pedig érezheti, hogy csodás lesz. Itt igazán otthon érezhettem magamat könnyeden, felszabadultan, noha nem is a saját bőrömben voltam, mégis sokkal csodálatosabb volt, mintha Louisként ültem volna a zene vagy táncórán. persze azokat is élveztem, nem volt gond, de nem ilyen léptékű csoda volt, nem szomjaztam ennyire.

    Láttam az első sorban Zaynt és a haverjait, teljesen sokkolódva bámultak, még beszólogatni is elfelejtettek. Kettővel felette pedig göndör fürtöket szúrtam ki, és csillogó szemeket. Nem gondoltam, hogy eljön, nem kértem, és mégis ott volt. Nagyon jól esett, elpirultam, próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy koncentrálhassak. Nem volt gond, feszülten figyelt mindenki, lelkesen tapsoltak a dalok után, óriási sikere volt. Miután meghaltam kirohantam hamar a színpadról, bekötöttem a csuklóimat a kezemhez is, aztán beletenyereltem a krétaporba a többiekkel együtt. Kimentünk, meghajoltunk, aztán legördült a függöny. Tommy a színpad szélén állt és nézte a tömegeket, mikor elkezdtek mocorogni jelt adott és megint felrántották a függönyt. Liam ránk mosolygott egy pult mögül, és a zene máris megtöltötte a helységet. Azonnal mindenki visszarogyott a helyére. A füstgép megindult, és elfedte a színpad alját, majd beszivárgott a nézők közé, a vörös fény kísértetiessé tett mindent. Mi fekete strech ruhát húztunk, az arcunkat is rendesen bekentük valami ocsmány krémmel, meg fekete sapkákat húztunk, a többiek még kötözték a kezüket, így nekem kellett először mennem. Még be kréta-poroztam a kezem, hogy ne csússzak és lassan elindultam kifele, mezítláb. Mindenki levette a cipőjét.

Mikor beértem a színpad leghátuljára, de középre, felhördültek, döbbenten suttogtak. Egy pillanatra elhallgatott a zene, aztán újra megszólalt, dübörgött alattam a padló, én pedig átadtam magam a sodrásnak. Először csal szaltóztam párat, majd egyszer megálltam kézen, spárgába nyitottam a lábaim, egyik lábam megdöntve, lassan helyeztem le a padlóra, így álltam fel kézenállásból, ezt még megcsináltam párszor, majd újra kézen álltam, de most elkezdtem forogni, egyszer gyorsabban, ellöktem magam a földtől, a levegőben pördültem egyet, és aztán megint kézre éreztem, megtartottam magam. Csodálkozó kiáltások hallatszottak a tömegből. lementem hídba és felálltam, lassú mozdulatokkal kezdtem el táncolni a fehér ködszerűségben. Közben folyamatosan jöttek be a többiek is, ők is trükköztek, majd beálltak táncolni, végül együtt csináltunk, egymás hátán fekvőtámaszoztunk, miközben átugrottak felettünk, állati jól nézett ki a tizenkét éjfekete alak a vörös ködben, majd mindenki megállt kézenállásban terpeszbe tett lábbal, hogy összeértünk felül. Őrjöngött az egész nézőtér, állva tapsoltak, mi pedig lihegve álltunk fel.

Az igazgatónő büszkén mosolyogva topogott előre.

-         Na igen-igen, ez persze nem volt semmi, csak egy kis ízelítő. Szeretném megköszönni iskolánk tanulóinak ezt a remek előadást, és ezúton be is mutatni önöknek valakit. Ezt a fiút nemrég nagy megtiszteltetés érte, már most felvételt nyert a Juilliard-ra. – A tömeg elképedten kezdett motyogni, az igazgató pedig hátrafordult, de azonnal kétségbeesett lett, mikor látta, hogy ugyanúgy nézünk ki. Halkan szólt oda nekünk.

-         Louis…? – Előreléptem, ő pedig egy zsebkendőt adott, amibe hamar beletöröltem az arcom, bár így se jött le minden, sőt, de normálisabb lettem, a sapkát is levettem, hajamba túrva mentem a hölgy mellé.

-         Ez a szerencsés fiatalember pedig Louis Tomlinson, a mi kis Mozartunk, nagy tapsot neki – Pirulva hajoltam meg az állva tapsoló közönségnek. Zayn döbbent tekintetére nagyot nevettem, és hozzá dobtam a sapkám, ő pedig naagy csókot nyomott rá, és a szívéhez tette, mintha szerelmes lenne. Harry büszkén nézett rám hátulról, és intett fejével a színpad felé, apró bólintással válaszoltam neki, ő pedig máris megindult kifelé. Még egy ideig beszélt az igazgatónő, majd elengedett minket, mert már csak a jövendőbeli tanulókkal volt szólni valója.

-         Jézus Lou, el se mondtad, ez hihetetlen, gratulálok! – Ölelt meg Niall és Liam is nyakamba vetette magát. Azt ismételgette, hogy állati jók voltunk, és még ő se tudta, hogy ilyesmiket tudunk, észbontó! Kuncogva néztünk rá, és hülyéskedtünk, de elköszöntem tőlük az öltözőmnél. Kezem a kilincsre tettem, megnyaltam kiszáradt számat, nagyon dobogott a szívem. Lassan nyitottam be…

Bocsánat...

Sajnálom, de ma nem  tudok új részt hozni! 

Nagyon pocsék napom volt, most értem haza és semmihez sincs erőm. Tipikus mélypont, úgyhogy kiürítem a zsepi tartalékokat, és leülök egy csendes helyre. Csak nem akartalak titeket szó nélkül itt hagyni ma. Sajnálom, de nagyon szét vagyok csúszva. Majd holnap megpróbálom újra. Ne haragudjatok, sajnálom tényleg. 

Nektek legyen szép estétek <3 És kitartást a holnapi sulihoz. Szeretlek titeket

Ooops, I did it again

Bocs, hogy csak most, de most sikerült összeraknom a fejemben is meg mindenhogy <3

11. Fejezet

Nincs olyan inga, amelyik csak egy irányban leng ki! Ha a sors nagy örömöket hozott, elhozza a nagy szenvedéseket is. Persze lehet apró örömök és pirinyó bánatok között is élni... De érdemes?

( Popper Péter )

   Egy hét után engedtek ki, a barátaim végig velem voltak, anya még nem ért haza, de nem akartam elmondani neki. Kiderült, hogy míg élőholtként kóboroltam a szobámban, megtaláltam a kiskést, amivel a szekrények csavarját húztam meg, és végigvagdostam vele az alkarom, az orvos szerint a hegek örökre meg fognak maradni. Engem nem zavart, de anyát féltettem, nem akartam, hogy bepánikoljon. Reméltem, hogy mire hazaér begyógyulnak annyira, hogy legalább kötés ne legyen rajtuk. Niall és Zayn felváltva aludt nálam, Ed minden nap átjött, és Liammel is beszéltem telefonon. És hiányzott Harry. Bármennyire is utáltam a gondolatot, de kellett volna mellém. Szerettem őt, attól függetlenül, amit tett. Mert én komolyan beléestem, de úgy tűnt, ez az érzés egyoldalú maradt örökké, és ez bántott, mindennél jobban. Miért nem tudtam végre utálni és leszakadni a témáról? Hiszen teljesen… lerombolt, de nem, én akkor is szerettem, mert miért ne, de nem? Mazochista vagyok, voltam, leszek…

Visszaszoktam a cigire, muszáj volt, hogy kicsit ellazuljak, és újra jártam suliba. Zayn tényleg mindent helyre állított, szerencse, hogy jobban hittek neki, mint egy újfiúnak. A vezetői szerepet viszont meghagyta Harrynek, hogy boldog legyen, és ne kelljen többet küzdenie velünk, ez így volt jó.

   Egy újabb este jött el, és megbeszéltük a csapattal, hogy megyünk bulizni. Niall már türelmetlenül ült az ágyamon, mikor alsóban nekikezdtem öltözködni.

-          Jajj nee, ne azt vedd fel – Tiltakozott, mire szemet forgattam

-          Miért, mi bajod vele?

-          Nem tudom, csíkos… mint a börtönben – Fintorgott és elfeküdt az ágyon.

-          De illik a piros farmeremhez és…

-          Pontosan, az se tetszik

-          Na menj te a bánatba kérlek

Mosolyogtam rá, és csak azért is azt húztam fel, amit én akartam, ő morgott egy sort, majd lementünk, Ed autójával mentünk, ami nekem nagyon tetszett, éjfekete volt, és gyönyörűen csillogott, belül sem volt semmi, ezzel az autóval már akkor is megérte volna menni, ha csak ide-oda kocsikáztunk volna, semmit sem lehetett hallani a motor halk morgásán kívül, de az tényleg csak dorombolás volt. 

  Felvettük Zaynt és Liamet is, kényelmesen elfértünk, bár Zayn azzal szórakozott, hogy a lábát átrakja az enyémen és szexin a fülembe suttog.

-          Jaj takarodj már – Toltam el nevetve és a lábát is lelöktem magamról, mire összeborzolta a hajam és magához ölelt.

-         Neheheheheeee a séróm – Panaszkodtam, persze viccelődve, nagyon jól esett a kedvessége. Egész hátralévő útón egymást szívattuk, Ed hülyén vette a kanyarokat, hogy mindenki felkenődött a másikra, ez főleg nekünk, hátul volt vicces, mert egymáson fetrengtünk, direkt másztunk bele a másik ölébe, és taperoltuk le egymást.

-         Basszus, egy bordélyt vezetek? Mi megy ott hátul? – Fordult hátra Ed röhögve, erre Zayn lökött párat csípőjével.

-         Naná, és én vagyok itt a góré

-         persze, na hagyjál már, te meg a, azt a persze, na szépen csendben hagyd abba, míg nem vagy égő – Oltogattuk Niallel egymás szavába vágva, mire Zayn elfintorodott.

-         Ehh, el van nyomva az Isten adta tehetségem – Morgolódott, mi pedig egymásra néztünk a szőkeséggel.

-         Tehetséged?! Mégis mihez? –

-         - Cöhh, nem értenétek – Egyszerre estünk neki, és össze-vissza csikiztük, mire sikítva könyörgött, hogy álljunk le, elengedtük. 

Az a plusz poén, hogy míg mentünk tényleg fetrengtünk hátul, viszont ahogy megálltunk, mindenki szálegyenesen ült, kihúzva magát, rendezett hajjal, ruhával, mindenki szépen a maga ülés térfelén, és kulturáltan kuncogott. Teljes átverés, mindent a látszatért, hogy ne higgyék, próbáljuk megölni a másikat még az autóban, míg nem sokan látják, bár csábító ötletnek tetszik csavarni egyet valamelyik idióta nyakán, de mégiscsak rendszerető állatok vagyunk.

-         Na gyerkőcök tipli, de egykor azért tartsunk hazafelé, dogát írok – Mondta Zayn, mi meg Niall-lel bólogattunk.

-         Nekünk fellépésünk lesz

-         Király, elmegyünk! – Közölte a három jómadár, mire boldogan bólogattunk, mégiscsak klasszabb, ha látják a barátok. Együtt mentünk be. Szerencse, hogy Ed nem volt éppen az alkohol híve, és szívni se nagyon akart, így majd haza tud vezetni, mert mi már abszolút nem leszünk magunknál. Először ittunk valamit, és táncoltunk, mikor már kellően jó kedvünk lett, kipróbáltunk egy kis füvet, tényleg kevés volt, sokan szívtunk kettő szálat összesen, de ez feltette a koronát. Össze-vissza kóvályogtam, de nevetgéltem, néha csuklottam egyet, nem tudom, mitől.

 Felmentem az emeletre, a sok smároló pár közt végigvergődtem, és benyitottam a mosdóba, ahol Harry állt éppen a tükör előtt. Azonnal rám kapta tekintetét.

-         Louis, várj!! – Kiabált rám, de én inkább fintorogva zártam vissza az ajtót, és próbáltam elsétálni, de belementem egy szembejövő ajtófélfába és ez elég hátráltatás volt ahhoz, hogy Harry elkapjon.

-         Beszéljük meg, kérlek – Húzott be kicsit az egyik hálóba, és nekem rossz érzés lett, így céltudatosan eldülöngéltem egy székbe, és arra rogytam le, véletlenül sem a kényelmes ágyra.

-         Harry ez teljesen… - Felesleges. Ezt akartam mondani, de ő szavamba vágva kezdett hadarni, letérdelt elém.

-         Nem, csak hallgass meg, tudom, nem kell ezt tenned, de könyörgöm, hadd mondjam el! – Vállat vontam, de hátrébb toltam a széket, ő viszont követett, sőt, még a kezem is megfogta. Nem tehettem róla, de gyorsabban kezdett verni a szívem, mélyen elpirultam. Most nem olyan pléh kedvesség volt, mint eddig. Szorította ujjaim, szinte kapaszkodott beléjük, akarta, hogy ne engedjem el. Láttam a szemében, hogy fél. Ez nagyon megdöbbentett. Komolyan?! Attól, hogy elhúzom a kezem? Hogy nem mondhatja végig? Lehet, ez – na meg az alkohol és a fű, ezek mind részt vettek benne-  a döbbenet préselte ki belőlem azt;

-         Mondd – Hálása szorította meg még jobban ujjaimat, ami már szinte fájt, aztán hadarni kezdett.

-         Én sajnálom, tudom, ez nem hoz rendbe semmit, és szörnyű vagyok, tudom… és… én szeretlek, Louis, csak… mindig lányokkal voltam, és az, ahogy éreztem irántad már akkor, mikor megláttalak az aszfalton, nagyon megijesztett. Meg akartam mutatni magamnak, hogy nem így van, mert tudlak bántani... és miután megtettem. Én soha nem fogok tudni megbocsájtani magamnak, de most már tudom, hogy tényleg szeretlek. Könyörgöm, kezdjük elölről, tőlem mindannyian figyelhettek, és az első gyanús mozdulatomra kidobhatsz, csak még egy esélyt… könyörgöm, csak egyet. – 

Teljesen be voltam állva, pulzált a világ, részeg is voltam, ez mind rásegített arra, hogy szeretem Harryt. Szeretem azt, aki előttem térdel, és én is… nekem is fura volt ez az érzés, de én engedtem neki. ő nem, de most akar.

-         Nagyon lassan, és csak akkor, mikor megengedem – Mondtam neki kicsit remegő hangon és ő bólintott, felpattant, megölelt, én pedig elvesztem karjaiban. Erősebb volt nálam, magasabb, idősebb. Végtelenül kicsinek és törékenynek éreztem magam, de a szívem majd’ kiugrott örömében. Újra hitt ebben az egészben, de már óvatosabban, lassan akartam engedni neki bármit is, látni akartam, hogy küzd és akar. Eltoltam magamtól egy idő után, szó nélkül hagytam ott, lementem a többiekhez. Hazafelé kifelé bámultam, a csillagokat néztem. lehunyt szemmel kívántam a legfényesebbtől; Adja nekem Harryt.