A buli

Na mostantól viszont napi egy lesz, kivéve a különleges alkalmakat :P

( én már tudom is mikor lesz egy ilyen 8) )

Dokat gondolkodtam, mi legyen a fejezet címe, ha valakinek van rá jó ötlete meghallgatom, ez olyan snassz lett ;)

    

5. Fejezet

Már azt sem tudtam, mi zavar és mi nem. 

Én vagyok a totális reménytelen eset esszenciája, 

a nyomor maga, aki minden külső segítség nélkül 

könnyűszerrel képes összezavarodni, végletesen.

( Laurell Kaye Hamilton )

   Leültem az ablakpárkányra, jól jött volna egy cigi. Egy percig teljesen idiótának éreztem magam. Nem értettem, miért mennék én le és ülnék be az autóba vele. Nyilvánvalóan veszélyes, Ed is megmondta. És ha rám mászik?! Hülyeség, a lányokra utazik, ha nem is nézne ki olyannak, akkor is tudnám, hiszen a barátom mondta. Na de álljunk meg. Ed, Ed, Ed, mindenre ő a válaszom, hogy ő is ezt mondta. Mindig úgy gondoltam magamra, mint aki nem ítélkezik mások felett. Most mintha mégis ezt tettem volna. Azért gondoltam, hogy erőszakos, mert izmos? Elkezdtem feltápászkodni, de hamar visszacsúsztam ülésbe, mikor eszembe jutott, hogy tulajdonképpen az alsómat kérte el!! Közel hajolt, olyan közel volt és… Francba, itt sincs és már összezavart. A dudaszóra ugrottam egyet ijedtemben, lefejeltem a kilincset. Halk szitkozódással álltam fel, lesétáltam a lépcsőn, de olyan lassan, amennyire csak tudtam, hátha útközben leszakad a lépcső, vagy felgyullad a ház, anya összeesik, vagy bármi, ami egy jó kifogás lenne, hogy maradjak. 

    Óhajom teljesülni látszott, mikor anya előjött a nappaliból.

-                      -           Nahát, Boo Bear, rég láttalak ilyen csinosnak – Mosolyodott el, mire felsóhajtottam.

-         Jaj anya, kértelek, hogy ne hívj így – Motyogtam zavarba jőve, majd megöleltem hosszan, talán vártam, hogy marasztaljon, de tudtam, hogy akkor állhatnék itt ítéletnapig. Arcon csókoltam, ő meg megsimogatta a hátam.

-         Na, menj már, mielőtt az a pasi az autóban meggondolja magát – Bíztatott, mire én valami olyasmit morogtam, hogy „Azt várja ki fél lábon”, de közben mosolyogtam, hogy ne bántsam meg. Felhúztam a kabátom, majd kiléptem a jeges hidegbe. Rosszul esett a benti kellemes meleg után, így muszáj volt az autó felé sietnem. Láttam, ahogy Harry áthajol az anyósülésen és kilöki nekem az ajtót. Próbáltam nem ránézni, legalább, míg beülök, akkor már nem lesz visszaút és a lehetőségem is elszáll a váratlan kiugrásra.

   Gondosan bezártam az ajtót magam mögött, vetettem egy pillantást még a házunkra, és csak aztán fordultam felé.

-         Honnan tudtad, hogy…- Kezdtem volna bele a faggatásába, de útközben eszembe is jutott a megoldás. Zayn. Szemet forgatva dőltem hátra. Egyre kevésbé voltam képben a helyzet alakulásával kapcsolatban, de már feladtam igazából, gondoltam, jöjjön, aminek jönnie kell. Reméltem, hogy legalább csendben maradhatunk odáig, de tévedtem.

-         Elmondod, mi történt? – Érdeklődött és éreztem hangján, hogy mosolyog, még felé sem kellett fordulnom. Próbáltam úgy tenni, mintha nem érteném a kérdést.

-         Uhm… mi? Hogy érted ezt? – Kérdeztem ártatlan fejjel és megfordultam. Akkor fordult ő is felém, a lámpák fénye világos foltokat húzott arcára, szemeibe is pluszcsillogást hagyva, a fény fürtjein is végigsiklott. Olyan szép volt, elképzelni se tudtam, hogy bármi rosszra lenne képes.

-         Azt ne mondd, hogy egyszer csak úgy döntöttél, eleged van a bulikból, csajokból, a suli vezetőjének lenni, és egyszerűen otthagytál mindent – Gúnyolódott, és meglepő könnyedséggel parkolt be egy kis helyre, viszont nem nyitotta ki az ajtókat, csak a motort kapcsolta le, és türelmesen várta válaszom.

-         Családi okok, ennyi – Mondtam lesütve szemem. Egy horkantás volt a válasz, majd kiszállt, úgy vágta be az ajtót, hogy remegett alattam az autó. Mire én is a nyitó felé nyúltam volna, eltűnt a kezem elől, és Harry keze ragadta meg csuklóm, rántott ki az autóból, hogy majd’ felestem.

-         Mondom a szabályokat. Bemegyünk, elintézem a dolgom, te nem tűnsz el mellőlem. Ha megfordulok, és nem vagy ott, nagyon ideges leszek, akkor nem nagyon gondolkodom, szóval a saját érdekedben ott maradsz, ahol hagylak. Miután végeztem negyed órát maradunk aztán máris mehetsz haza – Komoly volt, egészen megijesztett, és mintha ez alatt csalódott is lettem volna. Fogalmam sem volt, mi járt az eszemben. Hogy esetleg azért hozott el, hogy velem legyen? Nevetséges. Nem mellesleg eddig azon paráztam, hogy mi van, ha el akar csábítani, erre most a napnál is világosabban közölte, hogy csak valami fedezésére kellek neki… é mégis rosszul érzem magam. Nem értem.

-         Értem, persze – Bólogattam, és elengedett. Mentem utána be a házba, ahol már bőven bömbölt a buli, alig fértünk már be. Az emeleti belső erkélyen egy keverőpult mögött ott állt Liam. Sejthettem volna, egy ilyen puccos buli csak az ő fényezésére lehet. Kicsit elkenődve mentem utána, szorosan a sarkában. A kezembe nyomott valamit, amiről fogalmam sem volt, mi az, de alkoholosnak tűnt, így le akartam tenni, de Harry pillantása meggyőzött, hogy nem most akarom magamra haragítani. Számhoz emeltem a poharat, és beleittam, hamar le akartam tenni, de kezét a pohár aljához tartotta és nyomta, hogy nem tudtam elvenni, ha nem akartam, hogy a ruhámra ömöljön maradék. Lehúztam az egészet, majd fulladozva kapkodtam levegő után. Elvette tőlem és letette a legközelebbi pultra, majd tovább húzott. A testemben égett az alkohol, kezdett elkábítani, rég nem ittam, azonnal a fejembe szállt. Csuklottam egyet, mire Harry kuncogni kezdett. Felvitt a lépcsőn, Liamhez sétált, két lépésre voltunk, mikor hozzám fordult, közel hajolt.

-         Na most maradj itt – Mondta, mikor elhúzta a fejét még nyomott egy csókot fülem tövébe, amitől elgurult az állam. Ha akartam volna, se tudtam volna megfordulni és rohanni. Bőröm égett ajkai érintésétől, földbe gyökerezett lábbal álltam és néztem őt, ahogy átverekszi magát a tömegen és leáll beszélgetni Liammel. Láttam, hogy egy kicsit összevesznek, majd a fiú átad Harrynek egy kis zacskót fehér porral meg bogyókkal, ő meg pénzt ad neki cserébe. Na, itt fogtam padlót teljesen. Megfordultam, hogy lelépjek, de alig léptem egyet, felkenődtem Niallre. A francba!!!! Nem igaz, hogy ekkora szerencsém legyen. Zavartan mosolyogtam rá.

-         Louis? Hát te mit keresel itt? – Kérdezte döbbenten, teljesen összezavarodva. Nem tudtam, mit mondjak, csak hangtalanul tátogtam. Ezalatt a döbbenete átalakult. Először felismerés lett, aztán méreg.

-         Hát így állunk?! Már annyira gyűlölsz, hogy nem is hívsz, ha végre eljössz egy buliba? Jól van, csak ehhez tartsuk magunkat – Hagyott faképnél. Úgy éreztem, az egész világ ellenem van. Pedig ki akartam békülni vele, erre csak egy újabbat rúgtam az amúgy is félholt barátságunkba. Utána fordultam, hogy rákiáltsak, hogy beszéljük meg, de ahogy léptem egyet felkenődtem Harryre. Ez már szánalmas komolyan mondom.

-         Gyere, végeztünk – Fogta meg újra karom, mire kirántottam magam szorításából.

-         Nem, nekem beszélnem kell vele! – Ám már nem láttam sehol szőke hajú barátomat, bármerre néztem, csak a sűrűn táncoló tömeg jött szembe. Végtelen csalódottság vett rajtam erőt.

-         Mondom, gyere – Rántott meg és én mentem szó nélkül. Lent még táncoltunk egy sort, vagyis én ültem egy széken magamba roskadva és próbáltam rájönni, hogyan hozzam rendbe Niall-lel a dolgot, Harry meg különböző csajokkal rázta szendvics pózban. Mikor kezdtem feladni őt néztem, és rossz érzésem lett. Mintha nem lenne helyes amit csinál, rossz helyen lenne. Mintha magamnak akarnám őt. Szánalmas és nevetséges egyszerre. Ez az este a mélypontom. Negyed óra múlva tényleg kiléptünk a friss levegőre és egy perc múlva az autó hasította az éjszakát. Fásultan néztem kifelé, Harry hangjára megrezzentem.

-         Ki volt a szőkeség? – Tudakozta komolyan, vállat vontam. Akkorát fékezett, hogy lefejeltem a beépített légzsákot, közben meg az öv a nyakamba vágott.

-         Ki volt az Louis? – Sokkal követelődzőbb volt, mint eddig és megrémisztett, akaratlanul nyögtem ki a választ.

-         Niallnek hívják, a volt legjobb barátom – Hadartam, de csak gyanakvó pillantást kaptam cserébe és féltékeny, birtokló pillantást? Nem értettem a nézést, de nem hagyott időt. Az ajtók kattantak.

-         Megjöttünk, jó éjt – Meredt ki a szélvédőn egyenesen. Fájó fejjel szálltam ki a kocsiból, ami alighogy elléptem tőle elszáguldott. Semmit nem értettem, egyáltalán semmit. Felmentem a lépcsőn, benyitottam. Ahogy bezáródott mögöttem úgy éreztem, biztonságban vagyok.