A szomszéd és a barátnője

Rorának ajánlva ;) 

Remélem, elnyeri a tetszéseteket a szomszéd fiú ^^

3. Fejezet    

Ha senki sem marad

Becsületesnek, hűnek, jónak

Vigyázz, mert akkor is

Nagy barátaid fognak, óvnak

(Ady Endre)

 Lassan indultam hazafelé, azt hittem, találkozom még velük, de tévedtem. Cipőmben cuppogva nyomtam be a kerítésajtót, aztán nyitottam ki a házat. Imádkoztam, hogy anya ne legyen otthon, de a kulcs nem forgott sokat a zárban. Homlokom az ajtónak döntöttem. Ajkam felszakadt az esésnél, még szivárgott belőle kicsit a vér, most megszívtam a sebet, hogy anya ne lássa, ha ráakad a témára jó ideig nem tudtam volna lerázni. Hamar beléptem, lerúgtam a cipőmet, a kabátomat felakasztottam és indultam volna fel a szobába, mikor anya szólalt meg mögöttem.

-         Mi az, már puszi se jár? – Szerettem volna lezárni valamivel és felrohanni, de a hangja olyan fáradt és szomorú volt, hogy képtelen voltam még egyet lépni fölfelé. Helyette két lépcsőfokot léptem le és megfordultam.

-         Sajnálom, anya, csak hosszú napom volt – Motyogtam és felnéztem. Az arca minden pénzt megért volna. Tátott szájjal, elkerekedett szemekkel nézett rajtam végig. Hát nem csodálom, elég szánalmasan festhettem. A nadrágom egyik szára kiszakadt a térdemnél, a lyuk körül sötét volt az anyag, hogy a vértől vagy a sártól, azt nem lehetett megállapítani. A kezem oldalát felhorzsoltam, ahogy az állam vonalát is, és akkor még szó sem esett arról, hogy csöpög belőlem a saras víz.

-         Jól vagyok… - Próbálkoztam be elég gyengén, de anya dühösen elkapta a karom, felhúzott a lépcsőn, majd a fürdőszobában lenyomott a szennyes tartóra és a kis elsősegély dobozát előkotorva kezdett ellátni. Meg se próbáltam ellenkezni, tudtam, hogy teljes mértékben felesleges. Ő az ilyen pillanatokban éli ki az anyaságot, ha már nem főz, mos, vasal. Szolid fél óra után szabadultam, mert kicsit összevesztem vele azon, hogy nem toltam le a nadrágom, hanem a szárát kellett feltűrni. Mondta, hogy nem tudja, min aggódok, látott ő már engem alsóban. Engem sem az zavart volna, hanem, hogy éppen semmi nincs rajtam a farmer alatt. Mikor kiment levetkőztem, a cuccaimat beáztattam mosószeres vízbe, én meg letusoltam. A forró víz égette a bőröm, rendesen át voltam fagyva. Próbáltam megfejteni a történteket, de hamar arra jutottam, hogy valószínűleg felhúzzák az alsóm a zászlórúdra vagy ilyesmi, mindegy, hamar viszont fogom én látni. Megnyugodtam, mindenkit aláztak már meg ilyen szinten, nem ettől fognak rám mutogatni. A gőzben, a forró cseppek érintésére akaratlanul is utat tört gondolataimban a göndör hajú fiú. Éreztem, mintha még mindig a fülemnél lenne a szája és lélegzete simogatna. Megráztam a fejem. Biztos csak fáradt vagyok, azért gondolok ilyesmire. A fürdés többi része hamar ment, azon kívül, hogy próbáltam a kötéseket kint tartani a vízből. Nem értettem, minek kellett így beburkolni egy horzsolást, de anya szemében láttam, mennyire örül, hogy hang nélkül viselem a mumifikálásom. Megtörölköztem, aztán leültem tanulni. Ma minden sokkal lassabban és nehezebben ment, mintha minden szál hozzá vezetett volna újra és újra. Feladtam, gondoltam, olvasok valamit, de az első, ami szembejött a polcon, az a Harry Potter és a Bölcsek köve volt. El se akartam hinni. Lementem, csináltam vacsorát, szétszórt voltam, épphogy nem vágtam bele a salátába az ujjam. A vacsora csendben telt. Régen mindig beszélgettünk, most már ez nem volt meg. Elmosogattam, anya csókot nyomott az arcomra és elment dolgozni. Kivittem a szemetet a házunk előtt álló kukába. 

Éppen fordultam volna vissza, mikor egy vörös hajú fiú tűnt fel a sarkon. Halvány mosollyal vártam be. A szomszédunk, Ed volt. Egyedül élt a mellettünk lévő, kétemeletes házban, nem rég költözött ide, jó fej volt, néha beszélgettünk, mikor nagyon szét voltam csúszva, hozzá mentem át. Szeretett poénkodni, kedves, udvarias srác, anyának segített behozni a csomagjait, ha találkoztak, vagy megvette amit kért, ha úgyis a bolt felé indult. Az egyetlen barátom volt… Bírtam volna, ha egy suliba jártunk volna, de ő már dolgozott, nem ment tovább egyetemre, de művészetis volt.

Mikor közel ért megölelt, megveregette a hátam.

-         Héj, Lou, baj van? Úgy nézel ki, mint akinek a macskáját most csapta el teherszállító… na, gyere be – Húzott maga után, hiába tiltakoztam, hogy minden oké. Valahogy átlátott rajtam, mert kulcsra zárta utánunk az ajtót. A cicája azonnal a lábunk elé szaladt és hozzádörgölődzött Edhez, amit én fintorogva néztem. Inkább kutyapárti vagyok. Beljebb menve lezuhantam egy kanapéra.

-         Teát vagy sört a lelkizéshez? – Kérdezte csipkelődve, mire elfintorodtam.

-         Jó lesz egy tea – Válaszoltam, és negyed óra múlva már mellettem is ült. Kicsit jeges ujjaimat a meleg bögre köré kulcsoltam. Azt se tudtam, hol kezdjem, sőt, hülyeségnek tűnt az egész, de már nem nagyon volt hova futnom, így elmeséltem neki onnantól, hogy felestem a gödörben. Az elején még kiröhögött, mondván, tipikusan Louisos húzás annyira elmerülni egy dalban, hogy észre se vegyem, ami a lábam előtt van. Aztán elkomolyodott, és mintha a történet végéig pörgetett volna valamit a fejében. Mikor befejeztem még csendben volt, én meg nem szóltam. 

Hirtelen pattant fel, úgy megijedtem, hogy majdnem eldobtam a bögrémet. Kirohant, hogy öt perc múlva egy képpel jöjjön vissza.

-         Lou, ő volt az? – Kérdezte az orrom alá dugva a fotót. Elvettem tőle, hogy jobban megnézzem. A képen öt fiú volt, Edet azonnal kiszúrtam vörös hajával, aztán jobbra néztem meg az embereket, de nem voltak ismerősök, majd balra… és Ed mellett a fiú, aki belé csimpaszkodott Harry volt. Tátott szájjal néztem és bólogattam.

-         Igen, ő Harry, de te honnan ismered? – Kérdeztem felnézve rá. Türelmetlenül kapta ki a kezemből és ő is megnézte, de feldúltnak tűnt.

-          A volt legjobb barátom, még Írországban találkoztunk, két hónapot töltött velünk, aztán eltűnt, de előtte még „összebarátkozott” a barátnőmmel – Gúnyolódott keserűen. Jajj, ciki, ebbe rendesen belenyúltam, csak nehogy találkozzanak, nem akarom, hogy egymásnak essenek. Féltem… Edet… igen, Edet, véletlenül sem Harryt. Ismételgettem magamban és felnéztem rá, még soha nem láttam ilyen komolynak. Leült mellém, de olyan közel, hogy térdeink összeértek.

-         Ne menj a közelébe, ne beszélj vele. Két hónapig voltam mellette, és mindenkit tönkretett, veszélyes, érted? – Nem tudtam elhinni, amit mond, képtelen voltam ilyesmit beadni magamnak. Persze, lehet, hogy kicsit agresszív, de ez még nem azt jelenti szerintem, hogy…

-         LOUIS! Az Istenért, figyelj már ide – Rántotta meg a fejem maga felé én pedig kiszakadtam a bágyadtságból és bólintottam.

-         Ne bízz meg benne, kérlek. – Ismételte meg. Pillantásom az övébe fúrtam, azt hittem, viccel, vagy valami, de csak halálos komolyságot és aggódást láttam?

-         Rendben, megértettem – Válaszoltam és akkor még komolyan gondoltam. Aztán halkan kopogtattak, Ed még egy ideig nézte arcomat, próbálta kiolvasni belőle, hogy tényleg így is gondolom-e, szerintem megtalálta, amit keresett, mert felállt, elment ajtót nyitni. Én addig görgettem a bögrét két kezem közt.

De ahogy megláttam a vendéget felpattantam.

-         Emy! Jaj de rég láttalak – Öleltem meg a lányt azonnal. Ed barátnője volt már egy éve, és az én fogadott nővérem. Beszívtam édes illatát, rendesen megszeretgettem. Valahogy mindig a nap jutott eszembe róla, pedig nem volt szőke, barna, puha haja volt, és gyönyörű, kék szemei. Kicsit volt csak magasabb nálam, nem volt betegesen vékony, szerencse, azokat a lányokat úgy utálom. Este sokáig voltunk együtt, beszélgettünk, twistereztünk. Megírtam anyának sms-ben, hogy náluk alszom. Másnap hétvége volt, úgyhogy úgy terveztük, elmegyünk bowlngozni. Reggel finom illatokra ébredtem a kanapén. Nehezen másztam ki és vergődtem a konyhába.

-         Egy Istennő vagy, Emy – Dicsértem meg a konyhatündért, és Ed is hamar legurult a lépcsőn melegítőben, kócos fejjel. Megcsókolta a lányt, mire elnéztem. Nagyon irigyeltem őket. Kinéztem az ablakon, remélve, hogy nem süt a Nap… és nem is sütött, de nem ez volt az, amit először észrevettem. Harry állt az ajtónk előtt és kopogtatott, mozdulataiból ítélve.

-         Ed… az Harry, ugye? –Kérdeztem elcsukló hangon és nem sokára mind a hárman az ablakban lógtunk. Barátom miután jól megnézte heves szitkozódással rohant a kabátja után, rángatta magára a cipőjét, Emyvel meg rohanva követtük, mind a ketten utána öltöztünk, hogy ne veresse meg magát legalább. Ed szinte kirobbant a házból, mi meg mint a kiskacsák, a nyomában.