Egyszer minden jónak vége szakad

Na itt is van, a 8. 

Szerintem mást nem tennék most hozzá <3

8. Fejezet

Kéz a hajban,

Mint kés a vajban,

Görcsbe rándul

A karma akaratlan

Elcsitít,

Mint a víz, ha lázat olt,

Mielőtt magába fojt...

( Watch My Dying)

    Általában az emberek azt hiszik, hogy ha valami nagyon rossz fog velük történni, azt érzik a hasukban, jó előre. Apa halála napján elhitettem magammal, hogy éreztem én már reggel. De elsején nem, egyáltalán nem volt semmi ilyen, sőt, boldogan ébredtem, mosolyogva keltem ki, azzal a tudattal, hogy ma is Harryvel leszek. Kapkodva öltöztem, tökéletesnek, a ruháim még ki is voltak vasalva, a házim kész volt, és tudtam mára már az összes szövegemet a musical próbájára. Még senki sem tudta, de ma akartam elmondani anyának és Harrynek is, hogy felvettek a Juilliardra. Apa barátja ott dolgozik, és régen folyton eljártam fellépésekre, egy ideje figyelnek állítólag, és ma megkaptam a lapot, hogy ha jövőre végzek, a suliban, mehetek hozzájuk. El se akartam hinni, ilyen biztosan nincs, hiszen oda a legjobb művészek is vért izzadva jutnak be, és Istenem, milyen régóta vágyom már oda, egészen kis korom óta, ez volt az álmom… apáé és az enyém. Már nem élhette meg, de talán hallani fogja, és látni, mikor ott állok neki tanulni a mesterektől.

Szóval nagy napnak tűnt akkor már, de a lehető leg pozitívabb értelemben. Az értesítővel viszont jelentkeznem kellett az igazgatónál. Mikor kimentem nem várt Harry, de ez nem tudta letörni a kedvem, azt hittem, elaludt. Végiggurultam a jól ismert utcákon, útközben Niall csatlakozott, azzal szórakoztunk, hogy egymásnak mentünk, és az volt a király, ha nem estél el. Tudom, gyerekes, de akkor még a föld felett szálltam. Tanítás után még bementem az igazgatónőhöz és bemutattam neki a levelet. Pár pillanatig azt hittem, le fog ájulni a székről, de egy kis zöldülés és sápadás után rendbe jött. Megkérdezte, hogy tudom-e, hogy ezt az iskolának köszönhetem. Azt hazudtam, hogy persze, csakis annak.

   Megdicsért a próbán nyújtott teljesítményemért, majd lefénymásolta a levelet, és elmélyedt benne, velem már nem is törődött. Lemondó sóhajtással álltam fel, köszöntem el, mire csak egy bólintás volt a válasz, és kisétáltam. Haza akartam menni, elmondani anyunak is, reméltem, még elkapom, mielőtt elmegy dolgozni. Kirohantam a suliból, de egy pillanatra meg kellett torpannom, mert óriási tömeg volt, mindenki a szökőkút körül állt és beszéltek valakivel, a távolabbiak meg nyújtogatták a fejük, nem láttak el odáig. Éppen vállat akartam rántani és lelépni, mikor Niall elkapta a karom.

-         Louis, várj… úgy érzem, gáz lesz… Harry fog beszélni, őt várják… és Zayn keresett – Nem értettem, de Harryvel amúgy is beszélnem kellett, így maradtam. Annak meg csak örültem, hogy Zayn nem talált meg. Szórakozottan billegtem a lábamon, a deszkámat pörgetgettem. Végül öt perc után Harry megjelent a szobor tetején, Zayn mellette, kicsit lejjebb tudott megkapaszkodni, szemei villám gyorsan cikáztak a tömegben, gondolom, engem keresett, hálát adtam az égnek, hogy elég távol állok ahhoz, hogy ne vegyen észre. Harry kihúzta magát, valami pirosat szorongatott a kezében, nem láttam, mi az, de mondjuk jól el is rejtette. Kíváncsian néztem fel rá, mi lehet az, amit ilyen sok embernek el akar mondani?

-         Hellósztok! Tudom, rég volt olyan, hogy valaki mindkét sulival akart beszélni egyszerre, de ezért vagyok most itt én, hogy változást hozzak. Milyen egy jó vezető, kérdem én. Olyan-e, aki remekül tud vezetni egy közösséget, vagy olyan, aki meg tudja tenni a lehetetlent? Aki nem hátrál meg a kihívástól, és nem sajnál időt, energiát belefektetni? – Esküszöm, nem értettem, miről beszélt, de mindenki visszakiabált neki, olyanokat, hogy húzzál le a szoborról, meg néhányan a választ is. Hogy a második. Én is arra gondoltam, de nem üvöltöttem be semmit, helyette Niall ideges toporgását figyeltem, valami olyasmit morgott, hogy ez nagyon nem jó, nem lesz jó. Azt hittem, paranoiás, mi lehetne ebből baj? Csak ki akarja túrni Zayn-t, és megtalálta hozzá a megfelelő kaput. Szerintem mindnyájunknak elege van már belőle. Mondjuk én még kicsit kedveltem. Mégis a barátom volt, vagy mi. Sajnáltam, tudtam, mennyire megküzdött anno a címéért. Fura, úgy láttam, ő is tudja ezt, de nem érdekli, én jobban foglalkoztattam. Gondoltam, megkönyörülök rajta és oda intek, de ekkor Harry folytatta.

-         Én ilyen vezető leszek, és csak, hogy értétek, miről beszélek, és lássátok, nem kamuzok, elmondok egy érdekes történetet. Amikor idejöttem, hallottam egy fiúról, aki sorban csavarta el a lányok fejét, hogy aztán semmit ne adjon nekik cserébe. Az ő szíve érintetlen maradt. Lányok, én a helyetekben már rég visszavágtam volna! De persze, megértem, hogy ilyesfajta módszerekhez nem sokatok akart fordulni. Rendben. Hát örömmel közlöm, hogy én megtettem helyettetek. Az érinthetetlen hercegetek már nem is olyan tiszta. És tudom, mondani könnyű, de megtettem-e? Parancsoljatok – Elővette a háta mögül a kezét, a piros anyag kihullott belőle, csak a szélét fogta meg. Az alsóm ott volt a kezében. A tömeg egy emberként hördült fel, idegesen és dühösen. Engem kerestek. A körülöttem állók azonnal felém fordultak és pár pillanat alatt mindenki engem nézett.

-         Ne milyen érzés? Nem okolhatsz engem, ez te voltál! És tudod mi voltál még te? Aznap, mikor apád megölték, te hol is voltál? Zaynnel, nem? Liam bulijában, rendesen benyomva, úgy tudom. Ha otthon vagy, amikorra megígérted… Az apád még élne, Louis

Nem úgy volt, a lányokat nem fektettem meg, és nem is voltak belém szerelmesek, csak vágytak rám, csak együtt lógtunk, és máig a barátaim voltak. De ahogy Harry elmondta… egy pillanat alatt mindenki megutált. Külsőleg rombolt le. A második résszel pedig belsőleg. Igaza volt, az én hibám, csakis az enyém. Miattam halt meg, mert felelőtlen voltam, nem tartottam be a szabályokat. Hazudott nekem, nem is szeretett, csak Zayn-t akarta lelökni, csak erre kellettem neki. Összeroppantam teljesen. A könnyek előbb kezdtek folyni az arcomon, minthogy felfogtam volna, mit teszek. Automatikusan hátráltam, a deszka kihullott dermedt ujjaim közül. Megbotlottam a patkában és az úttestre estem, de azonnal felálltam és futni kezdtem. Két hang üvöltött utánam, az egyik Niall volt, a másik Zayn. Nem fordultam hátra, nem álltam meg.

   Felemelkedtem Harryvel, és mélyebbre zuhantam, mint ahonnan elkezdtem, nem tudtam gondolkodni, a szívem vadul verte mellkasomat, csak el akartam tűnni az életből, nem akartam soha többé beszélni, érezni, mert ez a kín, ez megőrjített. Felégtem, teljesen kipusztult minden érzés, és csak a tömör fájdalom maradt. Berontottam a házunkba, lezuhantam az ajtó tövébe, felhúztam a térdem, ráhajtottam a homlokom és üvöltöttem, ujjaim hajamba téptek, de nem törődtem semmivel, csak kiadtam valamennyit, muszáj volt. Fél órával később elment a hangom a folyamatos ordítástól és sírástól. Teljesen kivetkőztem magamból. Nevetve álltam fel, mintha részeg lettem volna, dülöngélve mentem be a spájzhoz, a hűtőjéből elővettem valami nagy üveg alkoholt, ami nem bor volt, de rohadt erős, nem tudtam elolvasni, mi a neve. Olyan erősen markoltam a nyakát, hogy a körmeim a tenyerembe vájtak. Felmentem a fürdőbe, kinyitottam a kisszekrényt , elővettem anya erős nyugtatóját és az altatót is előkerestem, mindegyikből a nyitott dobozosat, ennyi is bőven elég lesz.

   Átmentem velük a szobámba, ahol benyomtam a lejátszót, maxra csavartam, a szobám beleremegett, ismétlésre nyomtam a WANTED DEAD OR ALIVE-ot és az ágyamhoz sétáltam, halálos nyugalommal ültem le rá, ugyan a könnyeim még csorogtak, nevettem időnként. Kiöntöttem minden kis pirulát a takaróra, az üveg fedelét letekertem, a kupakját eldobtam, nem kell, nem hagyok meg semmit. Inni kezdtem, egészen addig, míg úgy éreztem, ha nem kapok a szájamon levegőt, megfulladok. Két pirulát vettem be, és ittam rá. Így ment végig, míg el nem fogytak, akkor kiittam még az üveget és elhajítottam. Már régóta vágytam erre, de anya miatt nem tettem. Harry viszont elmosott bennem mindent. Azt a gátat is, minden szép érzést, kötődést. Egy ideig táncoltam, lassan kezdett elmosódni minden, ráléptem valamire. A felvételi lapom. Úgy nevettem, mint talán még soha. Előkotortam az öngyújtót a zsebemből. Nagyon remegett a kezem, de meggyújtottam. Eszméletlen szépen égett így, foltokban, ahogy én láttam. Végül mikor már szinte az ujjamnál volt elejtettem a fapadlóra, amin egy sötét foltot hagyott. Ekkor már megroggyant a lábam, elterültem a padlón, nem bírtam mozdulni, a zene távolodott. Apára gondoltam, hogy miattam halt meg. A testére, amikor rátaláltam. És hülyeség, de mintha Zaynt hallottam volna, ahogy könyörög, hogy ne aludjak el és ráz. De már nem éreztem, lehunytam a szemem és elengedtem magam a mélységbe.