Jössz és kész

A mai 2., Adri Styles-nak, a szülinapjára ^^

Boldog Szülinapot!!! (: ( és köszönöm, h írsz, jól esik nagyon)

Ez most kicsit rövidebb lesz, bocsássátok meg, picit elfáradtam így nap végére, de igyekeztem :$

     4. Fejezet

Mondj nemet. Könnyű. Válaszd az életet.

(Irvine Welsh)

   Kint hideg volt, a levegő nyirkos, látszott a lélegzetünk, a pocsolyák megnövekedtek, este eshetett, észre se vettem. Ed céltudatosan haladt a kertkapunk felé, de szerencsére tőle pár lépésre megállt. Basszus, este nyitva hagytam volna a kaput? Akkor Harry az anyukámat fogja felébreszteni ha még sokáig veri az ajtót. Ez a gondolat nagyon megrémisztett, és akarva-akaratlan kiszaladt a számon egy kiáltás.

-         Hagyd már abba! – Nem tudtam volna megmondani, honnan jött ekkora bátorság, hogy rákiáltsak egy olyan emberre, aki nyilvánvalóan erősebb és nagyobb nálam, de megtettem. Halálos nyugalommal fordult felénk. Egy sötétkék farmer és bőrdzseki volt rajta, fürtjei össze-vissza álltak, de valahogy mégis rendezettnek tűntek. Zavarba jöttem miatta, ahogy rám nézett, mintha belelátott volna a fejemben és ez megijesztett. Elkaptam a tekintetem, helyette rongyos Converse cipőmet kezdtem vizsgálgatni. Mire újra felnéztem Harry arca teljesen megváltozott. Zöld szemei Eden pihentek pár pillanatig hitetlenkedve, majd gyanakvóan, végül gunyorosra változott tekintete, lassan sétált le a lépcsőnkön, át a kerten, behajtotta maga után a kaput.

-         Ed, azt hittem, soha többé nem látlak! Hiányoztál… de ki a bájos hölgy? – Érdeklődött és oldalra lépett, hogy jobban lássa a barátom mögött bujkáló lányt, aki Ed kapucnijába kapaszkodott, szinte megfojtva a fiút. Ő védelmezően lépett egyet oldalra szintén, így továbbra is takarva Emyt.

-         Harry, azt hittem a legutóbbi találkozásunknál sikerült megértetnem veled, hogyha barátságunknak vége, és ha még egyszer meglátlak, betöröm az orrod. Lám, feltűnsz, és azonnal rászállsz a barátomra ­– Mordult rá egyre közelebb lépve. Ahogy így egymással szemben voltak vettem csak észre, hogy ugyanolyan magasak. Bár ha egymásnak esnének… nem tudom, melyiküknek sikerülne a földbe döngölnie a másikat. De erre nem kerül sor, remélem. Ahogy a Bongyroria néztem láttam, hogy engem figyel. Halványan elvörösödtem és félre néztem.

-         Tévedés van kedves Ed. Magától adta oda az alsóját. én kértem, nem használtam erőszakot. Vagy talán megütöttelek? – Kérdezte felém fordulva. Nem nagyon tudtam mit mondani, nem, nem ütött meg, csak a felsőmet szakította majdnem le rólam, meg az a két gorilla sem tűnt éppen dísznek mögötte. Ed felnevetett.

-         Ugyan már Harry. Ne nézz hülyének, mind a ketten tudjuk, hogy neked csak a kivégzésnél kell erőt használnod. Ha nem vette volna le megütötted volna – Harry szórakozott mosollyal vállat vont. El tudtam már hinni barátom minden szavát. Láttam, hogy erős, és zöld szemeiben kőkemény akaratot véltem felfedezni. Mindenkin átgázol ahhoz, hogy megszerezze, amit akar, már a tartásából is látszott.

-         Talán igazad van… de a barátnőd nem az én hibám volt, előttem is mindenkinek bebújt az ágyába, veheted szívességnek is, hogy rámutattam a kígyóra a… - Nem mondhatta végig, mert Ed szinte rávetette magát. Emy sikítva kapott utána, és én is elkaptam a karját, próbáltam visszatartani.

-         Ed, Ed, hééé nyugi, menj inkább vissza Emyvel, én elleszek vele, kérlek – Csúsztam elé ijedten, nem szerettem volna, ha előttem verik össze egymást. Na meg a hangokra anya is felébredhet. Ed zöldeskék szemei mintha sötétebbek lettek volna, de ahogy lassan visszatért a jelenbe ingerülten lépett egyet hátra, majd átkarolta Emyt és elindult vele visszafelé, félúton még megfordult.

-         Ha gond van, csak kiabálj – Az ötletre elmosolyodtam, de végül bólintottam megnyugtatására. Pár pillanatig még néztem őket, ahogy eltűnnek a házban, csak akkor fordultam Harry felé, mikor az ajtó is becsukódott.

-         Mi a jó...- Kezdtem volna bele, de megrántott, és a kerítésnek nyomva találtam magam, két keze karom mellett kapaszkodott a kerítés tetejébe. Ahogy felfordítottam fejem zavarba ejtően közel volt, és rajtam újra úrrá lett az az érzés, hogy összezavarodok már ettől, gondolataim homályosak lesznek, nem tudom, mit csináljak, és mozdulni sem merek. Lassabban vettem a levegőt, az ő lélegzetét ajkaimon éreztem, beszívtam, amit kifújt. Azt se tudtam, merre vagyok, remegtek alattam picit a lábaim. Harry zöld írisze arcomat fürkészte elégedetten, ahogy a levegőt vettem karom az övének simult újból és újból.

-         Mit akarsz? Ha ezt az alsómat is elviszed, hamarosan kiüríted a szekrényemet – Határozottan akartam mondani, de halkan csúsztak ki a szavak. Egy balfék vagyok. Közben a kerítést kapargattam feszültség levezetésnek. A göndör hajú fiú halkan kuncogott, ahogy rázkódott tőle puha fürtjei a homlokomat csiklandozták így előre hajolva.

-         Nem, nem az alsódért jöttem, bár csábító gondolat, hogy kettő legyen már nálam, ne kísérts – Ezzel még közelebb hajolt, mintha csak meg akarna csókolni. De megállt ajkaimtól egy centire. Elfordítottam fejem, noha akartam volna… Úgy tűnt, nagyon jól elszórakoztatom. Elhajolt, de kezeit nem vette el, sarokba szorítva éreztem magam.

-         De nem. Az jutott eszembe, hogy ma eljössz egy buliba, érted jövök kilencre – Dermedten meredtem rá. Most ugye csak szívatott? Nagyon régen voltam utoljára buliba és nem akartam elmenni, egyáltalán nem. és ha már azt akarja, hogy elmenjek, akkor miért nem hív, vagy kérdezi meg, hogy esetleg elmegyek-e?

-         Hát én nem feltétlenül terveztem, hogy megyek bárhova is ma…- Nyöszörögtem, de erre közelebb hajolt és megint összezavarodtam, hevesebben kezdtem kapkodni a levegőt.

-    Hogy mondtad? – Érdeklődött zöld tekintetét enyémbe fúrva, szinte éreztem, ahogy ledől az ellenállásom utolsó fala is. Lehajtottam a fejem.

-         Remek, akkor ezt meg is beszéltük. Csinos legyél ám – Simította meg felkarom, mire beragadt a levegőm. Ellökte magát a kerítéstől, egy pillanatra orrunk összeért és megszédültem, szerencsére a kerítés megtartott. Néztem, ahogy elmegy, majd befordultam a kapunkon, felrobogtam a fürdőbe, a csap alá tartottam a fejem, és egy egyszerű mozdulattal magamra nyitottam. A víz a fülem mögött folyt le, felébresztett egy kicsit. 

A nap hátralévő részét pakolással töltöttem, kitakarítottam, ebédet csináltam, elmentem bevásárolni Edékkel, barátom végig puffogott és mérgelődött, én meg kuncogva hallgattam, nem mondtam el neki, mire is készülök, hiszen még én magam se hittem el, mibe mentem bele. De ahogy közeledett az este a kezem remegni kezdett, a gyomrom öklömnyire zsugorodott, mindent elejtettem, a vacsorát is összecsaptam kicsit, ezt anya gyanakvó mozdulatokkal díjazta, rég nem látott már zaklatott állapotban, nem tudta eldönteni, mi tudott kibillenteni teljes érdektelenségemből. Persze, mert soha nem látta Harry-t. Elmostam mindent, és felrohantam átöltözni. Közben azon gondolkodtam, mi kattant meg a fejemben. Miért megyek el? Mert rám parancsolt egy tök idegen fiú? Mégis úgy éreztem, muszáj megtennem, amit mond, belsőm késztetés. Egy sötét farmert húztam fel fehér inggel és mintás nadrágtartóval. Frissen mosott fürtjeimet összeborzoltam, így kócosan száradt meg, a telefonom feltöltöttem. Az óra elütötte a kilencet és én kicsit félve néztem ki az ablakon. Épp akkor állt meg egy terepjáró alatta. Istenem, mibe keveredtem…