Színház az egész világ

Na mára összeszedtem magam, köszönöm a hozzászólóknak! Nagyon jól estek <3

Ezért nekik hálámból ma két rész lesz, a másikat csak 10-11körül fogom hozni :) 

12. Fejezet 

,,.....Színház az egész világ,

és színész benne minden férfi és nő:

fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár..."

(Shakespeare)

    Másnap teljesen kész voltam, de Niall addig rázott, míg nem voltam hajlandó felkelni.

-         Gyerünk haver, nagyon menni kéne, hoztam neked reggelit, csak gyere már, majd útközben megeszed, csak öltözz hamar, nem kéne lekésnünk a próbát- Nyöszörögve fordultam át a másik oldalamra, mire nemes egyszerűséggel megrántotta a takarót, amin félig rajta feküdtem és leestem a földre.

-         Basszus Niall – Morogtam és felültem, nagy nehezen lezuhanyoztam, a meleg víztől csak még inkább visszaaludtam, de barátom nem hagyta, szinte ő öltöztetett fel, majd lerángatott. Fogalmam nem volt, hogy fogom végigcsinálni a napot félálomban. Odafelé Harryn gondolkodtam. Hogy nem bántam meg, hogy új lehetőséget adtam neki. Talán mert annyira szomjazom a szeretetére, az érintéseire. És az a vicc, hogy ugyan azt mondtam, csak mikor mondom, de igazából akarom, hogy minél előbb újra öleljen engem, és érezzem a közelségét. Nem baj, majd elválik, mi lesz. Egyelőre csak az előadásra kéne koncentrálnom. Lepakoltunk a színházteremben, ami az egész harmadik emelete volt a sulinknak. Először a zenekar próbált, mi meg bemelegítettünk, aztán előadtuk az egészet, ott kritizálták picit, néhány részt újra próbáltunk. Az igazgató kérte, hogy ne nagyon vágjunk fel. Mondta, de nem így gondolta. És mi sem. A külsősöknek meg kell mutatni, hol a helyük, ebben teljesen egyetértettünk. Este szülők, tanulók jönnek, külsősök, és olyanok, akik jövőre akarnak idejárni és a szüleikkel eljönnek megnézni, milyen is a színvonal. Az volt a lényeg, hogy felvágjunk. Úgyhogy volt egy kis plusz trükkünk. Liam megjött, ő keveri a kis műsorunknál a zenét, megnézte, mit fogunk csinálni és pokolian tetszett neki, előre sajnálta nyomorult külsősöket.

   Együtt ebédeltünk, hármasban a büfében, beszélgettünk, játszottunk a kajával. Gondolkodtam, hogy elmondjam-e nekik Harryt, de végül nem tettem meg. Még korai lenne, látom a szemükben, hogy még aggódnak értem, keresik a jeleket a szememben, vagy a tetteimben, de már nem csinálom, már nem vagyok egyedül és ez nagyon megnyugtat, nem parázom, semmi bajom nincs. Talán néha túlságosan elbambulok és fáradékony vagyok, de ennyi. Niallt megkértem, hogy jöjjön el hozzám, szeretnék aludni az előadás előtt, mert fáradt vagyok. Boldog volt, láttam, hogy nagyon örül annak, hogy őt kérem meg, és egyáltalán, hogy végre belátom, hogy segítség kell. Így azonnal rábólintott és hazadeszkáztunk. A kanapén aludtam, míg ő a lábánál játszott valami játékot a tévén. Annak a nézésén aludtam el. Három órát szundítottam, mikor felkeltem sokkal kipihenten ültem fel és visszamentünk.

Átöltöztünk, bemelegítettünk, mindenkit kisminkeltek. A Mozartot adtuk elő musicalben, és én voltam a főszereplő, úgyhogy nagyon izgultam, de Niall-lel meg Liammel elhülyéskedtem a legutolsó pillanatig, így nem volt időm megijedni, már ki is löktek. Nagyon meleg volt a színpadon a sok reflektor miatt, a díszlett mögöttem csodás volt. Hajam kócosra volt beállítva, egy piros kabát volt rajtam a kórhoz illő öltözékkel. Mindig is a színpadra vágytam, táncolni akartam, énekelni, és egy musical mindezt megadta nekem, főleg ez. Tökéletes volt, álmomban sem hittem volna mondjuk, hogy főszerepet kapok, de nagyon boldogan fogadtam, mikor megtudtam. Sajnáltam, hogy anya nem láthatja, hogyan kezd el teljesülni a közös álmunk. De talán apa láthatja fentről, anya pedig érezheti, hogy csodás lesz. Itt igazán otthon érezhettem magamat könnyeden, felszabadultan, noha nem is a saját bőrömben voltam, mégis sokkal csodálatosabb volt, mintha Louisként ültem volna a zene vagy táncórán. persze azokat is élveztem, nem volt gond, de nem ilyen léptékű csoda volt, nem szomjaztam ennyire.

    Láttam az első sorban Zaynt és a haverjait, teljesen sokkolódva bámultak, még beszólogatni is elfelejtettek. Kettővel felette pedig göndör fürtöket szúrtam ki, és csillogó szemeket. Nem gondoltam, hogy eljön, nem kértem, és mégis ott volt. Nagyon jól esett, elpirultam, próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy koncentrálhassak. Nem volt gond, feszülten figyelt mindenki, lelkesen tapsoltak a dalok után, óriási sikere volt. Miután meghaltam kirohantam hamar a színpadról, bekötöttem a csuklóimat a kezemhez is, aztán beletenyereltem a krétaporba a többiekkel együtt. Kimentünk, meghajoltunk, aztán legördült a függöny. Tommy a színpad szélén állt és nézte a tömegeket, mikor elkezdtek mocorogni jelt adott és megint felrántották a függönyt. Liam ránk mosolygott egy pult mögül, és a zene máris megtöltötte a helységet. Azonnal mindenki visszarogyott a helyére. A füstgép megindult, és elfedte a színpad alját, majd beszivárgott a nézők közé, a vörös fény kísértetiessé tett mindent. Mi fekete strech ruhát húztunk, az arcunkat is rendesen bekentük valami ocsmány krémmel, meg fekete sapkákat húztunk, a többiek még kötözték a kezüket, így nekem kellett először mennem. Még be kréta-poroztam a kezem, hogy ne csússzak és lassan elindultam kifele, mezítláb. Mindenki levette a cipőjét.

Mikor beértem a színpad leghátuljára, de középre, felhördültek, döbbenten suttogtak. Egy pillanatra elhallgatott a zene, aztán újra megszólalt, dübörgött alattam a padló, én pedig átadtam magam a sodrásnak. Először csal szaltóztam párat, majd egyszer megálltam kézen, spárgába nyitottam a lábaim, egyik lábam megdöntve, lassan helyeztem le a padlóra, így álltam fel kézenállásból, ezt még megcsináltam párszor, majd újra kézen álltam, de most elkezdtem forogni, egyszer gyorsabban, ellöktem magam a földtől, a levegőben pördültem egyet, és aztán megint kézre éreztem, megtartottam magam. Csodálkozó kiáltások hallatszottak a tömegből. lementem hídba és felálltam, lassú mozdulatokkal kezdtem el táncolni a fehér ködszerűségben. Közben folyamatosan jöttek be a többiek is, ők is trükköztek, majd beálltak táncolni, végül együtt csináltunk, egymás hátán fekvőtámaszoztunk, miközben átugrottak felettünk, állati jól nézett ki a tizenkét éjfekete alak a vörös ködben, majd mindenki megállt kézenállásban terpeszbe tett lábbal, hogy összeértünk felül. Őrjöngött az egész nézőtér, állva tapsoltak, mi pedig lihegve álltunk fel.

Az igazgatónő büszkén mosolyogva topogott előre.

-         Na igen-igen, ez persze nem volt semmi, csak egy kis ízelítő. Szeretném megköszönni iskolánk tanulóinak ezt a remek előadást, és ezúton be is mutatni önöknek valakit. Ezt a fiút nemrég nagy megtiszteltetés érte, már most felvételt nyert a Juilliard-ra. – A tömeg elképedten kezdett motyogni, az igazgató pedig hátrafordult, de azonnal kétségbeesett lett, mikor látta, hogy ugyanúgy nézünk ki. Halkan szólt oda nekünk.

-         Louis…? – Előreléptem, ő pedig egy zsebkendőt adott, amibe hamar beletöröltem az arcom, bár így se jött le minden, sőt, de normálisabb lettem, a sapkát is levettem, hajamba túrva mentem a hölgy mellé.

-         Ez a szerencsés fiatalember pedig Louis Tomlinson, a mi kis Mozartunk, nagy tapsot neki – Pirulva hajoltam meg az állva tapsoló közönségnek. Zayn döbbent tekintetére nagyot nevettem, és hozzá dobtam a sapkám, ő pedig naagy csókot nyomott rá, és a szívéhez tette, mintha szerelmes lenne. Harry büszkén nézett rám hátulról, és intett fejével a színpad felé, apró bólintással válaszoltam neki, ő pedig máris megindult kifelé. Még egy ideig beszélt az igazgatónő, majd elengedett minket, mert már csak a jövendőbeli tanulókkal volt szólni valója.

-         Jézus Lou, el se mondtad, ez hihetetlen, gratulálok! – Ölelt meg Niall és Liam is nyakamba vetette magát. Azt ismételgette, hogy állati jók voltunk, és még ő se tudta, hogy ilyesmiket tudunk, észbontó! Kuncogva néztünk rá, és hülyéskedtünk, de elköszöntem tőlük az öltözőmnél. Kezem a kilincsre tettem, megnyaltam kiszáradt számat, nagyon dobogott a szívem. Lassan nyitottam be…