Újra együtt

Hát választ nem hoztam a kérdéseitekre, de egy új részt igen :P

Mert ugye egy életet helyrehozását az alapoktól kell kezdeni, és mi más lenne egy jó alap, ha nem a barátok ;)

10. Fejezet

A barátok jelentik a hidat a külvilág felé.

Az ő szemükkel is látunk, nem csak a magunkéval 

( Pam Brown )

     Ha el kellene mondanom, mit éreztem, mikor elnyelt a semmi, akkor a megfelelő szó talán a könnyedség lenne. Úgy éreztem, lebegek, és végre minden rendben van. Nem fájt semmi, nem éreztem semmit. Hittem, hogy sikerülni fog, hogy végre kiléphetek ebből az egészből. Hallottam Zaynt, és még valakit, aki hadart, nagyon idegesen. De ezek a hangok is távolodtak, és aztán semmi.

       Mikor újra jöttek a hangok, már többen voltak. Nem örültem, hogy nagyon finom legyek és kedves. Szóval sikerült két idiótának. Ha vártak volna még egy kicsit!! Egy egészen kicsit, akkor, Istenem, már lehet, apával lettem volna. Szerettem volna bocsánatot kérni tőle, hogy nem voltam mellette, és elmondani neki mindet, hiszen ő volt az, aki a legjobban megértett. Ehelyett ott voltam, beragadva a sötétségbe, nem bírtam megmozdulni, még a szememet se tudtam kinyitni. Pityegett valami, amellett mocorgás, és nyöszörgés hallatszott.

-                Fent vagy?

-                Igen, Zayn, tudod, engem jobban érdekel, mi van Louval, mint az alvás.

-               Horan szerintem visszafoghatnád már magad. Nem azt mondom, hogy köszönd meg, de…

-              Hát nem is ajánlom te kis hülye, ha nem lennél egy vadbarom, most nem lennénk itt

-             Tudom, sajnálom… én sem így akartam, és megpróbáltam rendbe hozni.

-             Remekül sikerült, komolyan!!!

    Rájuk akartam szólni, hogy hagyják már abba, a francba is, semmi szükségem a parttalan vitájukra. De maguktól befogták. Nem is értettem, egészen addig, míg nem hallottam meg a lépéseket. Aztán besüppedt egy harmadik ponton az ágyam és egy fáradt, kicsit elgyötört hang csatlakozott.

-         Srácok, mióta nem kelt fel?

-          Nem tom, Ed, talán három napja, tudod, mikor behoztuk.

-           Nagyon aggódom, Niall, szerinted…? A te szüleid mégis orvosok, nem?

-         Fenébe, honnan tudnám, nem vagyok orvos… de szerintem már magánál kéne lennie. Mármint… biztos rendesen odaverte a fejét az asztal sarkába, lehet egy kis agyrázkódása… de attól még fel kellett volna kelnie. Valószínűleg inkább csak nem akar felkelni, azon pedig nem segíthetünk, mert én megértem.

-         A francba, pofa be. Nem maradhat örökké így! Szükségem van rá.

-         Húzz a bánatba, Malik, te meg a szükség, eddig is nagyon kellett neked, láttuk, köszönjük.

-         Niall, mert te aztán végig mellette voltál, nem?!

-         Kussoljatok el!!! Én… én végig mellette voltam, minden nap beszéltem vele, és igen, rendesen szarul volt, és megértem, hogy nagyon kikészült, ne haragudjatok meg, de ilyen idióták mellett… otthagytátok, mikor számított rátok! Ne egymást mártogassátok sárba, ugyan úgy nyakig benne vagytok. Nem utólag kéne okosnak lenni… seggarcok – Tette még hozzá, és ha tudtam volna, elmosolyodok. 

Köszönöm, Ed, remek hang vagy helyettem is. Mikor azt hittem, végre csend lehet egy kicsit, és mindenki elmélkedhet a szarságain még egy ember tűnt fel.

-         Jaj de jóóóó, már csak a DJ Payne hiányzott. Nem látod, hogy itt senkinek sincs party hangulata?

-         Inkább egyél, Niall, csak Louist akartam látni.

-         Minek? Neked mi közöd volt hozzá?

-         Hát sokkal több, mint neked, kedves és végletekig udvarias, Zayn. Én segítettem a dalaiban. Ő írta a szöveget, meg zene vázlatod, én meg átdolgoztam. Jóban voltam vele.

-         És hol voltál azután, hogy nem írt?

-         Végig írt… mikor nem tudtátok, akkor is. Csak kevesesebbet. Te ki vagy amúgy?

-         Ed, a szomszédban lakom.

-         Helló, Liam vagyok, nem éppen jókor…

-         Hát ja…

-         Mindegy… nem a rosszindulatból, de hol az anyja? Szerintem már itt kéne lennie, nem tegnap történt.

-         Üzleti úton meg… jobb is, hogy nincs itt, szerintem ez nagyon kifektetné, Lou sem akarná.

-         Őszintén szólva nem hiszem, hogy ezek után érdekelni fog, mit akar, segítségre van szüksége.

-         És mégis kitől? Tőled, aki ráuszította Harryt? Vagy Tőled, aki a barátnőjével enyelgett, mikor elvesztette az apját? Esetleg Tőled, aki csak a dalokkal törődött?! Vagy tőlem, aki nem vette észre a jeleket, pedig ott állt mellette…

-         Igen, mind elbasztuk, nagyon ocsmányul, aláírjuk szerintem, de rendbe hozzuk, mellette leszünk, nem?

  Szépen mindenki idegennel válaszolt. Nagyon megdöbbentettek… hogy így, mindenki értem. Pedig azt hittem, senkinek nem vagyok fontos. Ha másra nem is, erre jó volt az egész. De anya… te jó ég, egyszer haza fog érni és akkor… A csipogós gép felgyorsult, a rémülettől kinyitottam a szemem. Négy döbbent szempárral találtam magam szembe. Mindannyian az én ágyamon ültek és engem néztek. Semelyikükre nem voltam mérges, még Zaynre sem, pedig… talán az ő lelkén száradt a legtöbb. Zúgott a fejem, lassan néztem körbe a vakítóan fehér szobában. Mindig utáltam a kórházakat. Aztán a takarón felcsúszott tekintetem. Először a kezemet vettem észre, be volt kötözve könyékig. Nem értettem, mi történt, de halvány, elmosódott emlékben feljött, hogy szorítást éreztem a csuklómnál… pedig meg se vágtam… vagy mégis? Miután beszedtem a gyógyszereket. Éreztem, hogy a fejem is be van kötve, de azt már nem láthattam. A torkomnál nagyon meleg volt valami. Végignéztem az arcokon, amelyek előbb döbbenetet, aztán végtelen örömöt mutattak. 

   Hirtelen mindenki, mintha egyszerre ölelt volna meg, valaki szinte mindig szorított a kezemet, nagyon jó érzés volt, hogy végre úgy éreztem, szeretnek a barátaim, és nem vagyok egyedül. Az első, aki megszólalt Niall volt, kezében egy szendviccsel, csak a szokás kedvéért.

-         Jaj haver, annyira aggódtunk, hogy vagy, mondj valamit, kérlek! – Bíztatott, én meg kinyitottam a számat, de csak valami hülye, hörgő hang jött ki. Riadtan néztek rám, én meg fejet ráztam, jelezve, hogy nem megy, semmi nem jön!

-         Nem baj öcsi, úgyis hívni kéne az orvost – Veregette meg kicsit remegve a kezem, majd a hívót megnyomta.

-         Hú basszus, de akkor gyorsan, le mindenki az ágyról – Rémülten ugráltak le, és igazították meg a takarót, hogy az se látszódjon, hogy ott voltak. Elmosolyodtam, és számba haraptam. A nővér be is jött, benézett, ahogy meglátott, fordult is vissza és hozta az orvost. Megvizsgált nagyon részletesen, hümmögött egy sort, aztán halálos nyugalommal közölte a tényeket.

-         Enyhe agyrázkódás, a csuklója rendbe jön, és hangszálgyulladása van, szóval egy ideig nagyon kellemes hallgató lesz belőle – Mosolygott barátaimra, akik egymást lökdösve röhögtek azon, hogy végre nem szólhatok vissza. Mikor kiment, mindenki hozott egy széket és körbe ültek. Nagyon jól nézett ki az egész banda együtt, de az én tekintetem viszont leragadt Ednél. Olyan boldog volt, a többiekkel hülyült. Én már tudtam, hogy rásüthetem, ő az új tag a csapatban, Liam csak félig volt új, na meg mindenki ismerte Eden kívül, így hamar bevették. Boldog voltam akkor is ott, hang, és néhány emlék nélkül is.

    Kinéztem az ablakon. ott állt, láttam göndör fejét, a többieket, engem nézett, a párkányba kapaszkodott. Győzött Zayn ellen, de mégis egyedül volt, és ahogy láttam, a barátaim rendesen helyre tették. Mégse tudtam sajnálni. Nem, nem most. Elnéztem róla, mintha csak egy rossz emlék lenne, és visszafordultam a többiek felé, akik éppen azon gondolkodtak, mennyi pénz van náluk, hány hotdogot tudnának venni, hogy megnézzék, Niall vagy Ed bírna többet betolni. Előrenyúltam, és megfogtam Zayn kezét, aki döbbenten nézett rám, majd mosolyogva szorította meg ujjaimat és bólintott.