Zayn oldaláról

Na jó, hogy ne essetek nagyon kétségbe, még egy :)

De Zayn felől :D

9. Fejezet

Hosszú ideig senki sem mutathat egy orcát önmagának 

és másikat a sokaságnak úgy, hogy végül zavarba ne essen, melyik az igazi.

   Nem ezt akartam, nem így… Tudtam, hogy Louisnak ez sok lesz, mindennek van határa, és eléggé jól ismertem őt. Szeret vezetőset játszani, de a közelében sincs. Ahhoz túl engedékeny és törékeny volt mindig is. Ezért szerettem, mert folyton a bulik lelke volt az aranyosságával. És most is szerettem, csak a barátomat akartam visszakapni. Mert nem voltam ahhoz már elég erős, hogy én hozzam vissza. Gondoltam, Harry megadja neki a lökést, aztán leállítom a tagot, és újra összebarátkozom vele. Ez volt a terv. De Harry mindent felborított. Nem akartam vezető lenni, önként is átadtam volna neki a posztot, ha kéri, de persze ez nem így ment. Muszáj volt valami nagyot tennie, és a másik suli vezetőjének a porba alázása volt a max, amit ki tudott hozni magából. Megértem, és megtehette volna. azzal a taknyos kis Tonyval, aki átvette Lou helyét. De nem, áááh, neki a nagy vezér kellett, aki éppen le volt merülve, hát feltöltötte, aztán hazudott róla. Tudtam, hogy nem feküdtek le, Louis nem tesz ilyet ennyi idő után, neki több bizalomra van szüksége, az alsót csak a beavatáson szerezte. Azzal is képben voltam, hogy történt a gyilkosság. És nem a barátom hibája volt. Igen, nem ért haza időben, igen, ha ott lett volna, talán nem történik meg. De nem saját akaratából maradt távol. Én voltam, aki… mit szépítsem, bezártam a szekrénybe az egyik kis liba rajongójával és egy órán át nem engedtem ki. Nem volt szép, de azt akartam, hogy velünk maradjon. Az én lelkemen szárad. A csajok meg tényleg a barátai voltak.

   Meg akartam menteni, elvinni, el messzire, távol az iskoláktól, de sehol nem találtam, még Nialltől is megkérdeztem. A vele való barátságom elvesztését sajnáltam talán a legjobban, de tudtam, hogy nála ritkán van két esély, Lou megkapta, jogosan, nem irigylem tőle, örültem, ha kicsit is, de boldogabbá teszi szenvedő barátom. Nem találtam. Pedig ha nincs ott, ha nem hallja, akkor elmondhattam volna Harry után az igazat, és másnap úgy mehetett volna iskolába, hogy nem ugranak neki. Későn láttam meg, a tömeg sűrű volt, nem tudtam odafutni, csak nézhettem, ahogy a fájdalom eltorzítja vonásait, és mint egy üldözött, úgy fut végig mindenen. Utána kiabáltam és megindultam, de sok emberen kellett átvágnom, páran lesajnáló megjegyzéseket tettek rám, mint volt vezérre, de nem érdekelt, ki kellett jutnom, túl jól ismertem azt a kis bolondot, túl jó szíve volt ehhez, biztosan tudtam, hogy teljesen magára vette és betelt nála a pohár.

Nagyon hosszú idő volt kijutni a feldúlt diákok sűrűjéből, és addigra annyira elfogott az idegesség és a pánik, hogy hirtelen azt se tudtam, merre kéne mennem, sokszor eltévedtem, mire odaértem, bömbölt a zene, még én is hallottam. 

  Nagyon nem akartam egyedül bemenni, ha baj van, akkor nem tudnék egymagam segíteni. A szomszédhoz rohantam és ököllel bedörömböltem, ahogy kinyitotta, hadarni kezdtem.

-         Helló, nem ismersz, de én téged igen, és Louist is, nagy bajban van, segítened kell, de most rögtön -  Sürgettem a vöröskét, aki szerintem látta az arcomon, hogy ez nem próbariadó, így együtt futottunk át barátomhoz és kopogtunk, csengettünk, végül együtt belöktük az ajtót, szerencse, hogy nem volt kulcsra zárva. Éppen hallottam a tompa puffanást. Felrohantunk a lépcsőn, én azonnal hozzá léptem, fejét az ölembe tettem.

-         Louis, el ne aludj, könyörgöm, le ne hunyd a szemed, Lou gyerünk, ébredj – Kiabáltam vele, de lecsukódott a szeme. A másik fiú mellé térdelt, közben a mobilján a mentőket hívta, és Louis csuklójával babrált. Észre se vettem, hogy sebes. Könnyek közt, pánikolva jutott eszembe a megoldás.

-         Fogd erősen, felültetem – Értetlenül nézett rám, de szorította a csuklóját, így ülésbe nyomtam, és lenyúltam a szájába, a torkán, hogy meghánytassam, reméltem, annyira még él, hogy a felét kiadja, és igazam is volt. Egy idő után öklendezni kezdett, majd gusztustalan, félig feloldódott gyógyszerek és alkohol csorgott mindhármunkra. Nem érdekelt, tudtam, hogy nem jött ki mindent, de már legalább nincs benne az összes, talán így nem fog meghalni… de elég csekélyke esélyt láttam, lehet, egy csomó feloldódott, fene se tudja, nem értek én ehhez. Szerencsére hamar a mentő szirénázása törte meg kettőnk lihegését. Azonnal felrohantak, majd mikor meglátták a kettőnk közt félájultan heverő Louist elzavartak minket és felkapták a fiút, egyikük elszorította a karját, a másik ledugott valamit a torkán, addig a másik kettő felkapva vitte a mentőbe. Akartam kérdezni, hogy van-e hely nekünk is, de a vörös hajú oldalra rántott, és a kocsijával mentünk. Előbb értünk oda, mint ők.

   Idegesen járkáltam fel-alá, míg a másik kicsit sokkosan ült magába roskadva. nem tudtam, mit mondhatnék, de végül lerogytam mellé.

-         Kössz a segítséged, nélküled tuti meghalt volna – Próbáltam bíztatni, de erre mintha még nagyobb pánik vett volna erőt rajta. És nem tudtam segíteni. Szentül hittem, hogy meg fog halni, és ettől rosszul lettem. Másnap reggelig ültünk ott, képtelenek voltunk elaludni, én már össze-visszakarmoltam a karom idegességemben, és csak magamat tudtam hibáztatni. Tíz óra volt, mikor végre bemehettünk. Szörnyen festett. Átmosták a gyomrát és infúzióra kötötték, de azt nem tudták garantálni, hogy mikor felébred teljesen ép lesz az agyi működése. Nem akartam epésen hozzájuk vágni, hogy miért, most úgy tűnik, eddig ép volt? Nem ébredt fel, viszont bennem forrt a düh és a gyűlölet Harry felé. Az a féreg, a rohadt kis… ezért megfizet. Látni akarom a rémületet az arcán! Felhívtam, megkértem, hogy jöjjön a kórházba, valami olyan hülyeséget találtam ki, hogy eltört a lábam, és nem tudok egyedül haza menni, a legyőzöttnek ennyit még megtehet. Kiröhögött, de azt mondta, hamarosan megjön.

Addig én megkerestem az ápoló haverom, és elmondtam neki a helyzetet és a tervemet is. ő elmagyarázta, hogy csináljam, és mit nyomjak ki, hogy ne szóljon a vészjelző. Azt mondta, utána minden dugjak vissza, vagy őt kirúgják. Megnyugtattam. Harry hamarosan be is futott, én pedig megtettem az előkészületeket. Kihúztam Louist arról a gépről, amelyik a szívdobbanásait mutatja, és lekapcsoltam a riasztóját. Szegény, amúgy is hullának nézett már ki. Ednek elmondtam a tervet, bár ő éppen jobb megoldásnak tartotta volna, ha szépen agyonverjük, de megnyugtattam, hogy ez is benne van a programban. Kiment, de előtte még megszorította Lou kezét. Szimpi volt a srác, sajnáltam, hogy így találkoztunk. Kiült gyászos képpel, én is kimentem. 

    Mikor megjött Harry értetlenül meredt rám, én pedig karon fogtam.

-         Gyere te rohadék, hadd mutassak neked valamit. A kis „pasid”, hátha így hullaként jobban elnyeri a szíved – Toltam be a terembe, ahol a gép egy hosszú, vörös csíkot húzott a képernyőn, távolról nem lehetett meglátni, lélegzik-e vagy sem, túl gyenge volt. Harry úgy csuklott össze mellettem, mint egy rongybaba, és én örömmel néztem. Pár pillanatig élveztem a látványt, majd rámordultam.

-         Nem, állj csak fel, gratulálok az első vezetői sikeredhez – Rántottam fel és kilöktem az ajtón. Élőholtként vánszorgott ki, összezuhanva. Nem mentem azonnal utána, helyette visszakapcsoltam Louist, a riasztót is bedugtam, és szóltam az ápolónak, hogy vegye ki a papírok közül azokat, amik nem mutatnak szívjelet. Kimentem Harry után, oldalamon a rohadt dühös Eddel.

-         Él, te barom. De miattad halt meg majdnem-

-         Félreértitek, én szeretem, csak… muszáj volt. Zayn, te biztos megérted – Fejet ráztam. Ezt nem tudja kimagyarázni. Nem tudom, melyikünk ugrott rá először…