Csak ennyi...

    2. Fejezet

Lehet értelmetlen szenvedést, megalázást, félelmet okozni a másik embernek, 

vagy magára hagyni segítség nélkül, 

mikor erre lenne szüksége

(Popper Péter)

  Egy pillanatig nem éreztem a hideget, vagy a fájdalmat. Csak térdeltem a sárban az ismeretlen fiút nézve. Nem tudtam, mi az, ami a földhöz szegez, amitől nem tudok felállni és elfutni, de ugyanez a valami kényszerített arra, hogy alaposan megnézzem arca minden kis négyzetcentijét. A gödröcskéit, fehér fogait, izgalomtól és kíváncsiságtól csillogó, óriási szemeit, mogyoróbarna fürtjeit. A Sors iróniája, pont mögötte volt egy lámpa, mely arca felét megvilágította, másikat sötétben hagyta. Az a kellemetlen érzésem támadt, hogy a valóságot látom, most már tudom, hogy a jövőmet is megpillanthattam, és talán tudtam is, valahol legbelül, csak akkor még nem akartam felfogni, még korai volt.

Nem vizsgálódhattam sokáig, két barna hajú srác a hónom alá nyúlt és talpra rántott, majd erősen fogtak, hogy szinte belezsibbadt a karom. Mozgást láttam a sötétben, majd egy nálam fél fejjel magasabb fiú lépett elő eltaposva cigijét a betonon.

-         Louis, hiányoztam? – Kérdezte mélybarna szemeit az enyémbe fúrva. Ő volt a kolesz kiskirálya, két évvel volt idősebb nálam, egyszer megbukott, a régi szép időkben sokszor jártunk együtt bulizni, és nem az iskolák közti rivalizálás szakított el minket. Csak érezte, hogy már nem vagyok elég erős, nem állunk már egy szinten, és eltiport, mint a többieket.

-         Hát persze, Zayn, te meg a skorbut – Nyugtattam meg mosolyogva és illedelmesen pukedlizve, már amennyire ez lehetséges volt a két öleb közt. Az ütés váratlanul ért, kicsit megroggyantak lábaim, kiszakadt belőlem a levegő, összegörnyedtem. Holnapra már előjegyezhettem egy szép nagy zúzódást a hasfalamra. Zihálva egyenesedtem fel, mire arcon paskolt.

-         Javaslom, maradjunk az udvariasság keretein belül. Jókor érkeztél, éppen az új tag felavatásához kerestünk önként jelentkezőt, te meg is felelsz. De előbb a formalitások. Az új fiú, Harry. Harry, a trón fosztott királyfi, Louis. – Pillantásom azonnal a Bongyorkára esett. Szóval Harry. Idősebb volt nálam, de fiatalabb Zaynnél, nagyjából tizennyolc lehetett, ha jól saccoltam. A vállai szélesek voltak, az egész megjelenéséből sugárzott az erő és a büszkeség. Valószínűleg a régi placcán ő volt az uralkodó, hát itt szomorú élete lesz, valami nagy dolgot kéne véghezvinnie ahhoz, hogy letaszítsa Zaynt. Bár ezzel az észveszejtő kinézettel… Hirtelen tértem magamhoz. Mégis mi a bánatról beszélek én? A lányokat szeretem, ők tetszenek, az ő elcsábításukra és pofára ejtésükre pályáztam mindig is, elvittem őket a végletekig, mikor már megőrülnek a vágytól, aztán otthagytam őket, csak hogy végre felfogják, nem ők az élet központjai, nem kaphatnak meg mindent, amit csak akarnak, és engem akartak, mindennél jobban. Így már a gondolat is, hogy Harry helyes és tetszik nekem, nevetséges. Az egyetlen, amiért érdekelhet a kinézete az az a sajnálatos tény, hogy ő dönti el, mit akar csinálni velem. A beavatás minden koleszosnak abból áll, hogy elkapnak egy művészetiset és bebizonyítják Zayn-nek, hogy komolyan mellette állnak. Mindig tudjuk, mikor lett új bandatag, egyszerűen képtelenség nem észrevenni. Freddie-t múlt évben alsóra vetkőztetve, szappanos vízben ázva hagyták a tornacsarnokban bezárva, a hátsójára az volt írva; Ez egy sapka, mert az okosabbik felemen van. A lányok tesi tanárnője elájult és a szappanos vízben elcsúszott a terem negyedéig, a csajok meg lefotózták a telefonjukkal. Rám se várhatott sokkal szebb jövő sajnos.

-         Nos Harry? Mi az ítélet? – Érdeklődött a vezér a kerítésnek dőlve, és rágyújtva a cigijére. Az említett közelebb lépett, hátrálni akartam, de túl erősen fogtak, így csak figyeltem, mit akar tenni. Mikor kezet emelt már felkészültem az ütésre, de nem jött, csak kisöpörte a hajam az arcomból majd megfogta az állam, ide-oda forgatta a fejem, megnézett jó alaposan, finoman húzta végig ujjait a felhorzsolt bőrön. A közelségétől fura érzés keletkezett a gyomromban, érintése után bizsergett a bőröm. Ránéztem, pillantásunk azonnal találkozott. Végig nézett?! Szívem hevesebben verte mellkasomat, de álltam pillantását, míg keze le nem esett rólam. Csalódottan vettem tudomásul és nem értettem magam, miért is fáj tulajdonképpen a szívem, ha Zayn-nel akar lenni csak egy erőszakos, veszélyes állat lehet, aki baj hoz mindenkire. Így szusszanással vettem tudomásul, hogy ellép tőlem, én meg a pocsolyának szentelhettem minden figyelmem, most, hogy a víz fele már a ruhámból csöpögött, nem is tűnt akkorának.

    Harry hangja mély volt és rekedtes, azonnal meghallottam és felnéztem rá. Fürtjei megrezzentek, ahogy Zaynhez sétált, mondott neki valamit, de olyan halkan, hogy nem hallhattam tisztán és ez nagyon idegesített, legalább mondanák a képembe, hogy fellógatnak a bokámnál fogva a suli kapuja ölé, vagy valami, de nem, ezt ők négyszemközt lerendezik. Hosszú perceken át beszélgettek, Zayn sokat nézett rám Harry válla felett, és a dolgok előre haladtával egyre elégedettebb lett, amitől én kényelmetlenül kezdtem fészkelődni a szorító karok közt. Ha ő boldog, az nekem csak nagyon rosszat jelenthet. Végül Harry megfordult, gyönyörű zöld szemeit az enyémbe fúrta, hozzám sétált , majd belém karolt.

-         Gyere Édes, menjünk egy csendesebb helyre – Ajánlotta széles mosollyal. A két állat azonnal elengedett, de Zayn intésére követtek minket. Bementünk a kerítésen, majd hátra tolt egy kis fészerhez. Ha új, honnan a bánatból tudta, hogy van itt ilyen? Kezdett az egész fura lenni nekem, és nem is örültem a helyzet alakulásának, főleg a sötét miatt nem. A kis ház előtt megállított, a biztonsági szervezet pár lépéssel mögöttünk állt. Valahogy csak arra tudtam gondolni, hogy a karomat fogja, minden ujját külön éreztem magamon, ahogy közelebb hajolt ledermedtem, képtelen voltam bármilyen hang kiadására, csak óriási szemekkel meredtem rá, figyelve, hogy arca elhalad enyém mellett. Mikor beszélni kezdett éreztem telt ajkait a fülem szélén, és hajamnál, forró lélegzetétől libabőrös lettem.

-         Menj be abba a házba és mikor kijössz, add ide az alsódat. Ne próbálj megszökni, mert itt fogunk figyelni, hidd el, nem jutsz messze, szóval azt tanácsolnám, hogy intézzük el ezt szép békésen. – Alig hittem el, mit mondott. Kikerekedett szemekkel tátogtam.

-         Hogy… mi?! Most csak szórakozol, ugye? – Hápogtam, mire megragadta felsőm, megemelt, lábujjhegyen álltam, hogy el ne szakadjon a pulcsim, de még így sem voltunk egy vonalban.

-         Én a helyedben nem szórakoznék, hanem hamar lekapnám magamról azt az alsót. Vagy szeretnéd, hogy inkább Zayn találjon neked elfoglaltságot? – Megráztam a fejem, mert hang nem jött ki száraz ajkaimon. Elengedett, fenékre estem volna, ha nem kapja el a csípőm. Erre mélyen elvörösödtem, ügyetlenül, kapkodva bontakoztam ki karjából és zártam magamra az apró faházat. Bent minden nyirkos volt, és penész szag terjengett. undorodtam a gondolattól is, hogy itt kezdjek neki a vetkőzésnek, de tudtam, hogy jobb így, mint az orruk előtt. Letoltam vizes farmerom, majd alsóm is, visszahúztam a vizes, sáros anyagot, megigazítottam a megmaradt ruháimat majd fülig vörösen araszoltam ki. Harry felé nyújtottam az anyagot. Mikor elvette összeértek ujjaink, kezem megremegett.

-         E… ennyi? – Kérdeztem kicsit bizonytalanul, magam elé nézve. Teljesen össze voltam zavarodva, nem értettem, minek az neki és mi fog most történni. Harry felemelte fejem állam alatt megtolva, ettől muszáj volt ránéznem.

-         Egyelőre igen… vigyázz magadra – A mondat utolsó felét halkabban mondta, pár centire tőlem, hogy csak én halljam, majd összeborzolta hajam és otthagytak. Döbbenten és értetlenül néztem utánuk. Eleredt az eső.