Bocs, hogy csak most, de most sikerült összeraknom a fejemben is meg mindenhogy <3
11. Fejezet
Nincs olyan inga, amelyik csak egy irányban leng ki! Ha a sors nagy örömöket hozott, elhozza a nagy szenvedéseket is. Persze lehet apró örömök és pirinyó bánatok között is élni... De érdemes?
( Popper Péter )
Egy hét után
engedtek ki, a barátaim végig velem voltak, anya még nem ért haza, de nem
akartam elmondani neki. Kiderült, hogy míg élőholtként kóboroltam a szobámban,
megtaláltam a kiskést, amivel a szekrények csavarját húztam meg, és
végigvagdostam vele az alkarom, az orvos szerint a hegek örökre meg fognak
maradni. Engem nem zavart, de anyát féltettem, nem akartam, hogy bepánikoljon.
Reméltem, hogy mire hazaér begyógyulnak annyira, hogy legalább kötés ne legyen
rajtuk. Niall és Zayn felváltva aludt nálam, Ed minden nap átjött, és Liammel
is beszéltem telefonon. És hiányzott Harry. Bármennyire is utáltam a gondolatot,
de kellett volna mellém. Szerettem őt, attól függetlenül, amit tett. Mert én
komolyan beléestem, de úgy tűnt, ez az érzés egyoldalú maradt örökké, és ez
bántott, mindennél jobban. Miért nem tudtam végre utálni és leszakadni a
témáról? Hiszen teljesen… lerombolt, de nem, én akkor is szerettem, mert miért
ne, de nem? Mazochista vagyok, voltam, leszek…
Visszaszoktam a
cigire, muszáj volt, hogy kicsit ellazuljak, és újra jártam suliba. Zayn
tényleg mindent helyre állított, szerencse, hogy jobban hittek neki, mint egy
újfiúnak. A vezetői szerepet viszont meghagyta Harrynek, hogy boldog legyen, és
ne kelljen többet küzdenie velünk, ez így volt jó.
Egy újabb este
jött el, és megbeszéltük a csapattal, hogy megyünk bulizni. Niall már
türelmetlenül ült az ágyamon, mikor alsóban nekikezdtem öltözködni.
-
Jajj
nee, ne azt vedd fel – Tiltakozott, mire szemet forgattam
-
Miért,
mi bajod vele?
-
Nem
tudom, csíkos… mint a börtönben – Fintorgott és elfeküdt az ágyon.
-
De
illik a piros farmeremhez és…
-
Pontosan,
az se tetszik
-
Na
menj te a bánatba kérlek
Mosolyogtam rá, és
csak azért is azt húztam fel, amit én akartam, ő morgott egy sort, majd
lementünk, Ed autójával mentünk, ami nekem nagyon tetszett, éjfekete volt, és
gyönyörűen csillogott, belül sem volt semmi, ezzel az autóval már akkor is
megérte volna menni, ha csak ide-oda kocsikáztunk volna, semmit sem lehetett
hallani a motor halk morgásán kívül, de az tényleg csak dorombolás volt.
Felvettük Zaynt és Liamet is, kényelmesen elfértünk, bár Zayn azzal
szórakozott, hogy a lábát átrakja az enyémen és szexin a fülembe suttog.
-
Jaj takarodj már – Toltam el nevetve és a
lábát is lelöktem magamról, mire összeborzolta a hajam és magához ölelt.
-
Neheheheheeee
a séróm – Panaszkodtam, persze viccelődve, nagyon jól esett a kedvessége. Egész
hátralévő útón egymást szívattuk, Ed hülyén vette a kanyarokat, hogy mindenki
felkenődött a másikra, ez főleg nekünk, hátul volt vicces, mert egymáson
fetrengtünk, direkt másztunk bele a másik ölébe, és taperoltuk le egymást.
-
Basszus,
egy bordélyt vezetek? Mi megy ott hátul? – Fordult hátra Ed röhögve, erre Zayn
lökött párat csípőjével.
-
Naná,
és én vagyok itt a góré
-
persze,
na hagyjál már, te meg a, azt a persze, na szépen csendben hagyd abba, míg nem
vagy égő – Oltogattuk Niallel egymás szavába vágva, mire Zayn elfintorodott.
-
Ehh,
el van nyomva az Isten adta tehetségem – Morgolódott, mi pedig egymásra néztünk
a szőkeséggel.
-
Tehetséged?!
Mégis mihez? –
-
-
Cöhh, nem értenétek – Egyszerre estünk neki, és össze-vissza csikiztük, mire
sikítva könyörgött, hogy álljunk le, elengedtük.
Az a plusz poén, hogy míg
mentünk tényleg fetrengtünk hátul, viszont ahogy megálltunk, mindenki
szálegyenesen ült, kihúzva magát, rendezett hajjal, ruhával, mindenki szépen a
maga ülés térfelén, és kulturáltan kuncogott. Teljes átverés, mindent a
látszatért, hogy ne higgyék, próbáljuk megölni a másikat még az autóban, míg
nem sokan látják, bár csábító ötletnek tetszik csavarni egyet valamelyik idióta
nyakán, de mégiscsak rendszerető állatok vagyunk.
-
Na
gyerkőcök tipli, de egykor azért tartsunk hazafelé, dogát írok – Mondta Zayn,
mi meg Niall-lel bólogattunk.
-
Nekünk
fellépésünk lesz
-
Király,
elmegyünk! – Közölte a három jómadár, mire boldogan bólogattunk, mégiscsak
klasszabb, ha látják a barátok. Együtt mentünk be. Szerencse, hogy Ed nem volt
éppen az alkohol híve, és szívni se nagyon akart, így majd haza tud vezetni,
mert mi már abszolút nem leszünk magunknál. Először ittunk valamit, és
táncoltunk, mikor már kellően jó kedvünk lett, kipróbáltunk egy kis füvet,
tényleg kevés volt, sokan szívtunk kettő szálat összesen, de ez feltette a koronát.
Össze-vissza kóvályogtam, de nevetgéltem, néha csuklottam egyet, nem tudom,
mitől.
Felmentem az emeletre, a sok smároló pár közt végigvergődtem, és
benyitottam a mosdóba, ahol Harry állt éppen a tükör előtt. Azonnal rám kapta tekintetét.
-
Louis,
várj!! – Kiabált rám, de én inkább fintorogva zártam vissza az ajtót, és
próbáltam elsétálni, de belementem egy szembejövő ajtófélfába és ez elég
hátráltatás volt ahhoz, hogy Harry elkapjon.
-
Beszéljük
meg, kérlek – Húzott be kicsit az egyik hálóba, és nekem rossz érzés lett, így
céltudatosan eldülöngéltem egy székbe, és arra rogytam le, véletlenül sem a
kényelmes ágyra.
-
Harry
ez teljesen… - Felesleges. Ezt akartam mondani, de ő szavamba vágva kezdett
hadarni, letérdelt elém.
-
Nem,
csak hallgass meg, tudom, nem kell ezt tenned, de könyörgöm, hadd mondjam el! –
Vállat vontam, de hátrébb toltam a széket, ő viszont követett, sőt, még a kezem
is megfogta. Nem tehettem róla, de gyorsabban kezdett verni a szívem, mélyen
elpirultam. Most nem olyan pléh kedvesség volt, mint eddig. Szorította ujjaim,
szinte kapaszkodott beléjük, akarta, hogy ne engedjem el. Láttam a szemében,
hogy fél. Ez nagyon megdöbbentett. Komolyan?! Attól, hogy elhúzom a kezem? Hogy
nem mondhatja végig? Lehet, ez – na meg az alkohol és a fű, ezek mind részt
vettek benne- a döbbenet préselte ki
belőlem azt;
-
Mondd
– Hálása szorította meg még jobban ujjaimat, ami már szinte fájt, aztán hadarni
kezdett.
-
Én
sajnálom, tudom, ez nem hoz rendbe semmit, és szörnyű vagyok, tudom… és… én
szeretlek, Louis, csak… mindig lányokkal voltam, és az, ahogy éreztem irántad
már akkor, mikor megláttalak az aszfalton, nagyon megijesztett. Meg akartam
mutatni magamnak, hogy nem így van, mert tudlak bántani... és miután megtettem.
Én soha nem fogok tudni megbocsájtani magamnak, de most már tudom, hogy tényleg
szeretlek. Könyörgöm, kezdjük elölről, tőlem mindannyian figyelhettek, és az
első gyanús mozdulatomra kidobhatsz, csak még egy esélyt… könyörgöm, csak egyet.
–
Teljesen be voltam állva, pulzált a világ, részeg is voltam, ez mind rásegített
arra, hogy szeretem Harryt. Szeretem azt, aki előttem térdel, és én is… nekem
is fura volt ez az érzés, de én engedtem neki. ő nem, de most akar.
-
Nagyon
lassan, és csak akkor, mikor megengedem – Mondtam neki kicsit remegő hangon és
ő bólintott, felpattant, megölelt, én pedig elvesztem karjaiban. Erősebb volt
nálam, magasabb, idősebb. Végtelenül kicsinek és törékenynek éreztem magam, de
a szívem majd’ kiugrott örömében. Újra hitt ebben az egészben, de már
óvatosabban, lassan akartam engedni neki bármit is, látni akartam, hogy küzd és
akar. Eltoltam magamtól egy idő után, szó nélkül hagytam ott, lementem a
többiekhez. Hazafelé kifelé bámultam, a csillagokat néztem. lehunyt szemmel
kívántam a legfényesebbtől; Adja nekem Harryt.

De cukiii!!! :3 :))
VálaszTörlésAlig várom a holnap estét!! :D
Jah, és az elõzõ poszthoz visszatérve, persze, hogy olvasnám az új blogot!! Ez természetes!! ;)
Ügyi vagy lécci siess!! :))
Jézusomm:oooooooo Nemfogom kibírna holnap estéig ez kibaszott(már bocsánat.) jó lett.*-* Ez olyan cuki és asdfghjkl.*-*♥ Köszönöm,imádlak.*-*
VálaszTörlésEz, ez, ez... eszméletlenül aranyos!!! Tudtam én, hogy Harry is szereti Louist!!! Szóval imádtam, mint mindig és várom a kövit!!! :) <3
VálaszTörlésA cím láttán rám tört az éneklési roham... :D
VálaszTörlésCuki lett, várom a kövit! :)
*-*
VálaszTörlés